A társadalmi lét mint történeti ontológia
Lukács György A társadalmi lét ontológiájáról című háromkötetes műve kései filozófiájának összegző vállalkozása, egyúttal a 20. századi marxista filozófia egyik nagyszabású ontológiai kísérlete. Lukács célja nem egyszerűen Marx filozófiájának rekonstruálása, hanem annak kimutatása, hogy a marxi társadalomelmélet kategóriái ontológiai összefüggésben értelmezhetők.

Kezdd itt a bejegyzést...
Munka, reprodukció, eszmei mozzanat, ideológia és elidegenedés Lukács György kései filozófiájában
1. Bevezetés: a társadalmi lét ontológiájának kérdése
A társadalmi lét ontológiájáról Lukács György kései filozófiájának legátfogóbb vállalkozása. A mű jelentősége nem pusztán abban rejlik, hogy szerzője összegzi benne korábbi gondolkodásának számos problémáját. Sokkal radikálisabb kísérletről van szó: Lukács magának a marxista filozófiának a lételméleti megalapozására vállalkozik.
Alapkérdése egyszerűen fogalmazható meg:
Milyen módon létezik a társadalom?
A kérdés egyszerűsége látszólagos, mert rögtön további problémákat vet fel. Miben különbözik a társadalmi lét a természeti léttől? Hogyan emelkedhet ki a természetből olyan létforma, amelynek valóságos meghatározottságaivá válik a tudat, a célkitűzés, az érték, a választás és a szabadság? Hogyan lehet az ember egyszerre természeti és társadalmi lény? Miként lehetnek történelmileg hatékonyak az eszmék egy materialista ontológián belül?
Lukács válaszának filozófiai sajátossága az, hogy mindezeket nem elsősorban ismeretelméleti kérdésként kezeli. A társadalmi lét ontológiájának azt kell megmutatnia, hogyan keletkeznek ezek a kategóriák magának a valóságnak a történeti folyamatában.
A megismerés maga is létfolyamat.
A tudat maga is létező.
A társadalmi lét létrejöttével következésképpen nem szűnik meg a lét objektivitása, hanem olyan új létforma alakul ki, amelyben a tudat társadalmilag hatékonnyá válik.
A tanulmány központi tézise szerint az ontológia argumentációs váza a következő kategóriális fejlődésként rekonstruálható:
természeti lét → munka → teleológiai tételezés → társadalmi praxis → reprodukció → komplex társadalmiság → eszmei mozzanat → individualizáció → elidegenedés → nembeliség.
2. A mű keletkezése és helye Lukács életművében
A kései ontológia keletkezéstörténete szorosan kapcsolódik Lukács esztétikai vállalkozásához. Kései rendszeralkotó programjában az esztétikai problémák vizsgálata fokozatosan az ember társadalmi létezésének általánosabb kérdéséhez vezetett.
Ennek filozófiai jelentősége abban áll, hogy az Ontológia számos korábbi lukácsi kérdéshez visszatér:
- totalitás,
- praxis,
- tudat,
- eldologiasodás,
- elidegenedés,
- történetiség,
- szubjektum és objektum viszonya.
A korai és kései Lukács között tehát kétségtelenül fennáll a problémák folytonossága.
Az alapozás azonban megváltozik.
A Történelem és osztálytudat jelentős részben az osztálytudat, a történelmi szubjektum és a praxis problémájának irányából jut el a társadalmi totalitáshoz. A kései Lukács meg kívánja fordítani ezt az utat.
Az objektív társadalmi létből kell megmagyarázni:
a tudatot, a szubjektumot, az individualitást és a szabadságot.
Ezért beszélhetünk a kései Lukács ontológiai fordulatáról.
3. I. kötet: Történeti fejezetek
3.1. A történeti rész funkciója
A Történeti fejezetek nem hagyományos filozófiatörténetet alkotnak. Lukács olyan szerzőket és irányzatokat vizsgál, amelyek alapján tisztázhatóvá válik saját ontológiai programja.
A gondolatmenetben ezért sajátos mozgás figyelhető meg:
a modern ontológiai deficit kritikája
↓
Hartmann ontológiai fordulata
↓
Hegel dialektikus ontológiája
↓
Marx történeti-materialista ontológiája.
A filozófiatörténeti elemzés tehát módszertani előkészítés.
4. Neopozitivizmus és egzisztencializmus
Lukács szerint a modern filozófia jelentős része eltávolodott a lét közvetlen vizsgálatától. Az ismeretelmélet, a logika és a metodológia fokozatosan elsőbbséget nyert az ontológiai kérdésfeltevéssel szemben.
Az alapprobléma számára az, hogy ha először azt kérdezzük, miként ismerhető meg a valóság, hajlamosak lehetünk elfelejteni azt a kérdést, milyen módon létezik maga a megismerendő valóság.
Lukács megfordítja a sorrendet:
nem a megismerés alapozza meg a létet; a lét teszi lehetővé a megismerést.
Az egzisztencializmus ebből a szempontból magasabb szintet jelent, mert ismét komolyan veszi a lét problémáját. Lukács alapvető kifogása azonban az, hogy az egzisztencialista ontológia hajlamos az elszigetelt individuumból kiindulni.
A társadalmi lét ontológiájában ezzel szemben az individuum maga is társadalmi-történeti eredmény.
Az ember nem kész individuumként kerül be a társadalomba.
A társadalomban válik individuummá.
Ez a felismerés később reprodukció, nembeliség és elidegenedés egész problematikájának alapjává válik.
5. Nicolai Hartmann: az objektív ontológia lehetősége
Nicolai Hartmann jelentőségét Lukács elsősorban abban látja, hogy a modern filozófia ismeretelméleti orientációjával szemben visszaállítja az ontológiai kérdés viszonylagos önállóságát.
Különösen fontos Lukács számára a valóság rétegezettségének gondolata.
A lukácsi társadalomontológia számára ez a következő összefüggésben válik fontossá:
szervetlen természet
↓
szerves természet
↓
társadalmi lét.
Az egyes létformák nem független világok. A magasabb létforma feltételezi az alatta levőt.
A társadalmi lét nem létezhet szerves élet nélkül.
A szerves élet pedig nem létezhet a szervetlen természet nélkül.
Itt jelenik meg az ontológiai elsőbbség jelentősége.
Valamely létforma ontológiai elsőbbsége nem értékbeli felsőbbrendűséget jelent. Azt fejezi ki, hogy az egyik létforma létezése előfeltétele a másiknak.
Fontos azonban, hogy:
ontológiai elsőbbség ≠ teljes meghatározás ≠ redukció.
A társadalom függ a természettől, de a társadalmi lét saját kategóriái nem vezethetők egyszerűen vissza természeti folyamatokra.
6. Hegel hamis és igaz ontológiája
Hegel Lukács számára egyszerre nélkülözhetetlen előd és leküzdendő ellenfél.
Az „igaz” hegeli ontológia annak felismerésében áll, hogy a valóság:
- folyamatszerű,
- ellentmondásos,
- közvetített,
- történeti,
- totalitást alkot.
A valóság nem izolált dolgok statikus halmaza.
A hegeli dialektika nagy felismerése:
a létezőt kapcsolatai, közvetítései és fejlődésfolyamatai révén kell megérteni.
Lukács azonban elutasítja Hegel idealista rendszerét. A lét és gondolkodás azonosságának tendenciája szerinte oda vezet, hogy a fogalom mozgása végül a valóság mozgásának alapjává válhat.
A materialista ontológia ennek irányát megfordítja.
Nem:
fogalom → lét,
hanem:
lét → annak gondolati reprodukciója.
Ezzel jutunk el Marxhoz.
7. Marx ontológiai alapelvei
Az első kötet filozófiai csúcspontja a Marx-fejezet.
Lukács értelmezésében Marx különös filozófiai helyzetet foglal el. Nem írt rendszeres ontológiát, ugyanakkor társadalomelméletének legalapvetőbb kategóriái ontológiai természetűek.
Áru, érték, munka, pénz, tőke, termelés és munkamegosztás nem egyszerűen a politikai gazdaságtan fogalmai.
Történetileg létező társadalmi létmeghatározásokat fejeznek ki.
A kategóriák ezért nem pusztán gondolati konstrukciók.
A gondolkodás kategóriaalkotása egy objektív társadalmi viszony fogalmi reprodukciójára törekszik.
Ezzel Lukács egy másik alapelvhez jut:
a társadalmi kategóriák történetiek.
Keletkeznek, átalakulnak, teljesebben kibontakozhatnak, majd megszűnhetnek.
A társadalmi lét ontológiája ezért szükségképpen történeti ontológia.
8. II. kötet: Szisztematikus fejezetek
A második kötetben Lukács áttér a társadalmi lét belső kategóriális struktúrájának elemzésére.
A gondolatmenet lépcsőzetes:
munka
↓
reprodukció
↓
eszmei mozzanat és ideológia
↓
elidegenedés.
Nem puszta témák egymásutánjáról van szó. Minden következő problémakomplexum az előzőben feltárt összefüggés differenciálódásából következik.
9. A munka mint ontológiai kiindulópont
9.1. Ontológiai, nem gazdasági elsőbbség
A munka központi jelentőségét könnyen félreérthetjük, ha Lukácsot kizárólag közgazdasági szempontból olvassuk.
A munka kitüntetettsége elsősorban ontológiai.
Ebben jelenik meg elemi formában az a szerkezet, amely sajátosan társadalmi:
teleológiai tételezés + természeti kauzalitás.
Az ember valamely még nem létező állapotot célként tételez, majd a valóság oksági összefüggéseinek felismerésével olyan folyamatokat indít el, amelyek a cél megvalósításához vezethetnek.
10. Teleológiai tételezés és kauzalitás
Ez Lukács társadalomontológiájának talán legfontosabb fogalompárja.
A természetben:
kauzális folyamatok működnek.
A társadalmi praxisban:
teleológiai tételezések jelennek meg.
Ez azonban nem jelenti két külön valóság létezését.
A teleológiai tételezés csak a kauzalitás közvetítésével lehet hatékony.
Egy cél nem azért valósul meg, mert az ember akarja.
A cselekvőnek fel kell ismernie a valóság olyan összefüggéseit, amelyek felhasználhatók a cél megvalósítására.
Az ontológiai szerkezet tehát:
cél
↓
objektív lehetőségek felismerése
↓
eszköz kiválasztása
↓
kauzális folyamatok átrendezése
↓
objektivált eredmény.
Ez teszi lehetővé azt, hogy a tudatos célkitűzés egy materialista ontológiában objektív tényezővé váljon.
11. Alternatíva és szabadság
A teleológiai tételezés szükségképpen feltételezi az alternatívát.
Ha célt tételezek, választanom kell:
- célok között,
- eszközök között,
- végrehajtási lehetőségek között.
Ez teremti meg a szabadság ontológiai alapját.
A szabadság Lukácsnál ezért nem a kauzalitás hiánya.
Éppen ellenkezőleg.
Minél pontosabban ismeri a cselekvő az objektív kauzális összefüggéseket, annál reálisabb alternatívák között képes választani.
A szabadság így nem:
függetlenség a valóságtól,
hanem:
valóságos lehetőségek közötti tudatos választás.
12. Reprodukció: az egyedi munkától a társadalomig
Az egyedi munkafolyamat önmagában még nem magyarázza a társadalmat.
Lukácsnak tovább kell lépnie az egyedi teleológiai tételezésektől a társadalmi lét egésze felé.
Ezt teszi lehetővé a reprodukció kategóriája.
A társadalom nem egyszerűen tárgyakat termel újra.
Újratermeli:
- tagjait,
- viszonyait,
- munkamegosztását,
- intézményeit,
- szükségleteit,
- képességeit,
- tudásformáit,
- értékeit.
De a reprodukció nem változatlan megismétlés.
A társadalom önmaga reprodukciója során folyamatosan meg is változtatja önmagát.
Ezért:
reprodukció és történetiség nem ellentétek.
13. Komplexumok komplexuma
A társadalom Lukácsnál nem homogén egész, hanem komplexumok komplexuma.
Ez a meghatározás azért fontos, mert lehetővé teszi a társadalmi részrendszerek viszonylagos önállóságának és a társadalmi totalitáshoz való tartozásuknak egyidejű megértését.
Gazdaság, jog, politika, erkölcs, kultúra és ideológia nem egyszerűen ugyanannak az alapnak passzív tükröződései.
Sajátos működésmóddal rendelkező társadalmi komplexumokká fejlődnek.
Ugyanakkor egyik sem függetleníthető teljesen a társadalmi reprodukció egészétől.
Ezért Lukács társadalomelmélete nem írható le megfelelően egyszerű gazdasági determinizmusként.
A döntő fogalom a közvetítés.
14. Ontológiai elsőbbség és túlsúlyos mozzanat
Ezen a ponton különösen fontos a terminológiai pontosság.
Az ontológiai elsőbbség és a túlsúlyos mozzanat nem ugyanaz.
Az ontológiai elsőbbség létfüggési viszonyt jelöl. Ha B létfeltétele A, A ontológiailag elsődleges B-hez képest.
A túlsúlyos mozzanat ezzel szemben egy dinamikus kölcsönhatás szerkezetében kap jelentőséget.
Egy dialektikus viszony elemei kölcsönösen hatnak egymásra, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden pillanatban azonos súlyúak vagy szimmetrikusak.
Valamelyik mozzanat a konkrét kapcsolatban a folyamat irányát döntőbben meghatározó szerepet tölthet be.
Ez a különbségtétel különösen fontos Lukács Marx-értelmezésében.
A dialektikus kölcsönhatás tehát nem jelent teljes szimmetriát.
Sematikusan:
A ⇄ B
de a kapcsolatban:
A → túlsúlyos mozzanatként meghatározó lehet.
Ez nem semmisíti meg B relatív autonómiáját és visszahatását.
A fogalom éppen ezért segíti Lukácsot abban, hogy egyszerre kerülje el:
a mechanikus determinizmust
és
minden társadalmi tényező egyenrangú esetlegességének elméletét.
15. Az eszmei mozzanat
Itt szükséges az előző változat egyik legfontosabb terminológiai korrekciója.
Nem „ideális mozzanatról”, hanem a magyar Lukács-terminológiának megfelelően eszmei mozzanatról beszélünk.
Az eszmei mozzanat ontológiai gyökere ismét a munkában található.
A cselekvő még a tényleges megvalósítás előtt kialakítja:
- célját,
- az eredmény képzetét,
- az eszköz használatának módját,
- cselekvésének tervét.
Az eszmei mozzanat azonban önmagában nem teremt valóságot.
Amíg nem kapcsolódik valóságos társadalmi cselekvéshez, nincs objektív hatása.
A szerkezet:
eszmei tételezés
↓
praxis
↓
tárgyiasulás
↓
objektív társadalmi következmény.
Ez Lukács materialista tudatelméletének egyik legfontosabb pontja.
A materializmus ugyanis nem a tudat hatástalanságát jelenti.
Az eszmei mozzanat valóságos társadalmi hatóerővé válhat, de hatékonysága csak a társadalmi praxis közvetítésében érvényesül.
16. Tárgyiasulás és külsővé válás
Az eszmei mozzanat elemzéséhez szorosan kapcsolódik a tárgyiasulás és a külsővé válás problémája.
Ezeket sem szabad automatikusan az elidegenedéssel azonosítani.
A tárgyiasulás a társadalmi praxis alapvető sajátossága.
Az ember tevékenységének eredménye olyan objektív formát kap, amely már nem egyszerűen a szubjektum belső állapota.
Egy tervből:
tárgy, intézmény, mű, szöveg, szabály, társadalmi kapcsolat
lehet.
Ez a társadalmi lét fennmaradásának alapvető feltétele.
Az emberi tapasztalat és képesség éppen azért halmozódhat fel történetileg, mert objektiválódhat.
Itt kapcsolódik össze:
egyéni praxis → tárgyiasulás → társadalmi kontinuitás.
Ez teszi lehetővé, hogy az emberiség korábbi nemzedékeinek teljesítménye a következő nemzedékek társadalmi fejlődésének kiindulópontjává váljon.
17. Eszmei mozzanat és ideológia
Az eszmei mozzanat általánosabb kategória, mint az ideológia.
Nem minden gondolat ideológia.
És nem minden eszmei objektiváció tölt be ideológiai funkciót.
Az ideológia Lukácsnál nem érthető egyszerűen:
hamis tudatként.
Valamely gondolati képződmény ideológiai funkcióra akkor tesz szert, amikor társadalmi konfliktusokban az emberek orientálásának, a konfliktusok tudatosításának vagy gyakorlati megvívásának eszközévé válik.
Az ideológiaelemzésben ezért nem elegendő az igazság–hamisság dichotómiája.
A kérdés az is:
Milyen szerepet tölt be az adott eszmei képződmény a társadalmi praxisban?
Ez teszi Lukács kései ideológiafogalmát különösen termékennyé.
18. Objektív társadalmi folyamat és emberi szándék
A reprodukció egyik legérdekesebb ontológiai paradoxona, hogy a társadalomban minden teleológiai tételezést emberek hajtanak végre, maga a társadalom egésze azonban nem rendelkezik egységes teleológiával.
Az egyes emberek:
célokat követnek.
E cselekvések társadalmi összekapcsolódása azonban:
nem szándékolt következményeket is létrehoz.
Így:
teleológiai egyéni aktusok
↓
összekapcsolódás
↓
objektív társadalmi kauzalitás.
Ez az összefüggés különösen fontos.
A társadalom története emberi cselekvések nélkül nem létezhet, de nem azonos az emberi szándékok összegével.
Ez magyarázza, hogyan lehet a társadalmi folyamat egyidejűleg:
ember által létrehozott
és
az egyes emberrel szemben objektív.
19. Elidegenedés
Az elidegenedés problematikájában a kései Lukács visszatér életművének egyik legrégebbi kérdéséhez, de most már társadalomontológiai keretben.
Az elidegenedés nem azonos:
- a tárgyiasulással,
- a külsővé válással,
- a társadalmi objektivitással mint olyannal.
Ha az ember minden objektivációját eleve elidegenedésnek tekintenénk, akkor maga a társadalmiság szükségszerűen elidegenedett lenne.
Lukács ennél differenciáltabban gondolkodik.
Az alapvető probléma az objektív társadalmi fejlődés és az emberi személyiség fejlődésének ellentmondása.
A társadalom növelheti az emberiség objektív képességeit:
termelékenység, tudás, technika, kommunikáció, társadalmi együttműködés
területén, miközben az egyes ember lehetősége saját képességei kibontakoztatására nem feltétlenül növekszik vele azonos ütemben.
Ez a lukácsi elidegenedésfogalom egyik döntő dimenziója.
20. III. kötet: Prolegomena
A Prolegomena nem egyszerűen egy következő kötet a szisztematikus fejezetek után.
Az egész vállalkozás újbóli, alapelvekre irányuló átgondolása.
Alapkérdése:
Milyen ontológia lehetséges egyáltalán a modern tudomány és a történeti materializmus tapasztalatai után?
Lukács kiindulópontja:
a lét elsődleges a tudattal szemben.
Ez azonban nem egyszerűen a régi materializmus restaurációja.
A társadalmi lét kialakulásával maga a tudat válik a lét sajátos mozzanatává.
Így az ontológiai sorrend:
lét
↓
élet
↓
társadalmi lét
↓
tudatos társadalmi praxis.
Az új kategória nem semmisíti meg az előzőeket, hanem rájuk épülve új összefüggéseket hoz létre.
21. A természet és a társadalom viszonya
Az ember nem szakad el a természettől.
Biológiai létezése továbbra is természeti folyamatokon alapul.
A társadalmi fejlődés azonban újabb és újabb közvetítéseket iktat az ember és közvetlen természeti feltételei közé.
A folyamat iránya:
közvetlen természeti meghatározottság
↓
munka és eszközhasználat
↓
munkamegosztás
↓
társadalmi intézmények
↓
technika, tudomány, kultúra
↓
egyre komplexebb társadalmi közvetítettség.
Ez nem a természet megszüntetése.
Azt mutatja, hogy ember és természet viszonya egyre társadalmibb módon szerveződik.
22. Történetiség mint létmeghatározás
Lukács egyik legfontosabb felismerése, hogy a történetiség nem csupán módszer.
Nem azt jelenti egyszerűen, hogy a filozófusnak történetileg kell vizsgálnia a társadalmat.
A társadalmi lét maga történeti.
Kategóriái ezért nem örök adottságok.
Keletkezhetnek, kibontakozhatnak, megváltozhatnak és eltűnhetnek.
Ez különösen fontos Marx gazdasági kategóriáinak értelmezésében.
Az áru vagy a tőke nem az emberi létezés örök kategóriája, hanem történetileg meghatározott társadalmi viszony.
A történetiség ezért ontológiai állítás:
a társadalom létmódjához tartozik, hogy folyamatosan megváltoztatja saját létfeltételeit.
23. Nembeliség
Lukács emberképének megértéséhez nélkülözhetetlen a nembeliség kategóriája.
Az ember nem egyszerűen biológiai fajegyed.
Az emberiség társadalmi történetének során objektiválódnak:
- képességei,
- tapasztalatai,
- tudása,
- társadalmi kapcsolatai,
- technikai és kulturális teljesítményei.
Az egyes ember ezért soha nem nulláról kezdi emberré válását.
Történetileg létrejött társadalmi világba születik.
Az emberiség történelme ilyen értelemben az emberi képességek objektív felhalmozódásának története is.
Ez a társadalmi nembeliség alapja.
24. Individualitás és nembeliség
A társadalmiság növekedése Lukácsnál nem szükségképpen az individualitás csökkenését jelenti.
Éppen ellenkezőleg.
A komplexebbé váló társadalom:
többféle kapcsolatot
↓
többféle tevékenységi formát
↓
több választási alternatívát
↓
differenciáltabb személyiség lehetőségét
hozhatja létre.
De ismét csak lehetőségéről van szó.
Ezen a ponton találkozik nembeliség és elidegenedés.
Az emberiség nembeli képességeinek objektív gazdagsága nem garantálja automatikusan az egyes ember gazdag személyiségét.
Az emancipáció ezért nem pusztán a társadalmi termelőerők növekedése.
A döntő kérdés:
milyen mértékben válhat az emberiség által létrehozott objektív gazdagság az egyes ember valódi életlehetőségévé és személyes képességévé?
25. Szabadság az ontológiai rendszerben
Az eddigiek fényében Lukács szabadságfogalma pontosabban rekonstruálható.
A szabadság nem:
oksági meghatározottság hiánya.
Nem is:
korlátlan szubjektív akarat.
Hanem:
objektív lehetőségek felismerése, alternatívák tételezése, választás és a választás gyakorlati megvalósítása.
A szabadság ezért maga is történeti.
Minél gazdagabbá válik a társadalom, potenciálisan annál több objektív lehetőség állhat a cselekvő előtt.
De ezek csak akkor lesznek valódi szabadsággá, ha az individuum ténylegesen képes felismerni és megvalósítani őket.
Így szabadság és személyiségfejlődés szorosan összekapcsolódik.
26. A korai és a kései Lukács viszonya
Ezzel visszatérhetünk a Történelem és osztálytudat és az Ontológia közötti kapcsolathoz.
A folytonosság nyilvánvaló.
Mindkét korszak alapfogalmai között megtaláljuk:
- totalitást,
- történetiséget,
- praxist,
- eldologiasodást és elidegenedést,
- szubjektum és objektum problémáját,
- emancipációt.
A kései Lukácsnál azonban jelentősen megváltozik a kiindulópont.
Korábban erősebb:
tudat → praxis → totalitás
irányú gondolkodás figyelhető meg.
Az Ontológia inkább:
objektív lét → társadalmi praxis → reprodukció → tudat → individualitás
irányában építkezik.
A kései művet ezért nem egyszerűen a korai Lukács megtagadásaként érdemes értelmezni.
Inkább:
a korábbi problémák ontológiai újraalapozásaként.
27. Ontológiai elsőbbség, túlsúlyos mozzanat és kölcsönhatás
Most már pontosan elválaszthatjuk azt a három kategóriát, amelyek összekeverése könnyen félreértéshez vezet.
Ontológiai elsőbbség
Létfeltételre vonatkozik:
A nélkül B nem létezhet.
Kölcsönhatás
A társadalmi komplexumok kölcsönösen alakítják egymást:
A ⇄ B.
Túlsúlyos mozzanat
A kölcsönhatás nem szükségképpen szimmetrikus. A meghatározott folyamaton belül valamely mozzanat meghatározóbb szerepet tölthet be annak konkrét mozgásirányában.
E három megkülönböztetés teszi érthetővé Lukács dialektikus materializmusának sajátosságát.
Az alapozás nem mechanikus determinizmus.
A kölcsönhatás pedig nem valamennyi tényező teljes egyenrangúsága.
Lukács társadalomontológiája e kettő között igyekszik megragadni a társadalmi totalitás egyenlőtlenül strukturált, dinamikus kölcsönhatásait.
28. Kritikai értékelés
Lukács rendszerének ereje éppen ott jelentkezik, ahol legnagyobb nehézségei is keletkeznek.
Olyan ontológiát próbál létrehozni, amely egyszerre képes megmagyarázni:
- az objektív társadalmi meghatározottságot,
- az emberi cselekvést,
- a történeti változást,
- a társadalmi komplexumok relatív autonómiáját,
- a tudat hatékonyságát,
- a szabadságot.
A munka kiindulópontként való választása rendkívül termékeny, mert lehetővé teszi a tudat materialista magyarázatát. Ugyanakkor felvethető, milyen mértékben vezethetők le a társadalmi lét más formái a munkában feltárt szerkezetből.
A komplexumok komplexumának fogalma éppen e redukcionizmus ellen hat. A társadalom fejlődésével ugyanis olyan viszonylagosan autonóm komplexumok jönnek létre, amelyek már nem értelmezhetők közvetlenül az elemi munkafolyamatból.
Ez teszi szükségessé a túlsúlyos mozzanat kategóriáját is.
A társadalom egyszerre:
strukturált és dinamikus,
meghatározott és nyitott,
objektív és emberi cselekvéseken keresztül reprodukált.
29. Összegzés
A társadalmi lét ontológiájáról végső soron arra a kérdésre keresi a választ, hogyan válik lehetségessé a természeten belül egy olyan létforma, amely saját történelmének részleges alakítójává válhat.
Az első kötet történeti rekonstrukciója megtisztítja az utat ehhez a kérdéshez. A modern ontológiaellenesség kritikája után Hartmann objektív ontológiája és Hegel dialektikája vezet Marx történeti materializmusához.
A második kötet feltárja a társadalmi lét sajátos szerkezetét.
A kiindulópont a munka.
A munka létrehozza a teleológiai tételezés és kauzalitás sajátos egységét.
Egyedi munkafolyamatok társadalmi összekapcsolódásából kibontakozik a reprodukció.
A reprodukció differenciálódásából létrejön a komplexumok komplexuma.
A teleológiai tételezésben gyökerezik az eszmei mozzanat, amely a praxis közvetítésén keresztül objektív társadalmi hatóerővé válhat.
Egyes eszmei képződmények társadalmi konfliktusokban ideológiai funkcióra tesznek szert.
A társadalom objektív képességeinek fejlődése és az individuum tényleges kibontakozása közötti ellentmondás pedig létrehozhatja az elidegenedés különböző formáit.
A Prolegomena mindezt általános ontológiai perspektívába helyezi.
A rendszer logikája így foglalható össze:
természet
→ munka
→ teleológiai tételezés
→ alternatíva
→ társadalmi praxis
→ reprodukció
→ komplexumok komplexuma
→ eszmei mozzanat
→ ideológia
→ individualizáció
→ elidegenedés
→ nembeliség
→ a szabadság történeti lehetősége.
Ezzel Lukács ugyanahhoz az emberi-emancipációs problémához érkezik vissza, amely életművének korábbi szakaszaiban is foglalkoztatta, de egészen más alapokról.
A kései ontológia szerint az ember nem azért szabad, mert független az objektív világtól.
Az ember szabadsága éppen abból eredhet, hogy képes az objektív világ összefüggéseit felismerni, ezek alapján valóságos alternatívákat tételezni, dönteni közöttük, majd döntéseit társadalmi praxisában tárgyiasítani.
Ezért a társadalmi lét ontológiája végső soron az ember történeti önteremtésének ontológiájaként is olvasható.
De ez az önteremtés Lukácsnál sohasem abszolút.
Az ember nem teremti a semmiből saját létfeltételeit. Mindig objektív természeti és történelmi feltételek között cselekszik, ugyanakkor cselekvésével megváltoztatja azokat a feltételeket, amelyek a következő cselekvések kiindulópontjává válnak.
Ebben az összefüggésben válik egységessé a kései Lukács négy alapvető kategóriája:
objektivitás – történetiség – praxis – szabadság.
Nem négy egymás mellett álló filozófiai elvről van szó. Ugyanannak a társadalmi létfolyamatnak különböző meghatározásai.
Ez A társadalmi lét ontológiájáról legfontosabb filozófiai teljesítménye.
Felhasznált és ajánlott irodalom
Elsődleges irodalom
Lukács György: A társadalmi lét ontológiájáról. I. Történeti fejezetek. Budapest: Magvető.
Lukács György: A társadalmi lét ontológiájáról. II. Szisztematikus fejezetek. Budapest: Magvető.
Lukács György: A társadalmi lét ontológiájáról. III. Prolegomena. Budapest: Magvető.
Lukács György: Történelem és osztálytudat.
Másodlagos irodalom
Szabó Tibor: „Eszmei mozzanat és szubjektív tényező a késői Lukácsnál.” Magyar Filozófiai Szemle, 33. évf., 5. sz.
Szabó Tibor: Lukács György, az autonóm filozófus. Kritikák, viták, teóriák. Budapest: Gondolat.





