← Vissza a nyitóoldalra
Esszék · Könyvajánló

Murakami Haruki: Köddé vált elefánt

A tanulmány Murakami Haruki Köddé vált elefánt cím alatt olvasható novellaciklusát vizsgálja, mindenekelőtt a fantasztikum, az identitás, a hiány, az emlékezet, az elidegenedés és a modern társadalom problémái felől. A

Murakami Haruki: Köddé vált elefánt

Kezdd itt a bejegyzést...

Köddé vált elefánt

A hiány, az identi és a destabilizált valóság poétikája

1. Bevezetés

Murakami Haruki prózájának egyik legszembeötlőbb sajátossága, hogy a legkülönösebb eseményeket is hétköznapi természetességgel képes az elbeszélt világ részévé tenni. Szereplői macskát keresnek, bevásárolnak, zenét hallgatnak, házasságban élnek, munkába járnak, füvet nyírnak vagy vacsorát készítenek, majd egyszer csak olyan jelenségekkel kerülnek kapcsolatba, amelyek többé nem magyarázhatók a megszokott oksági rendszer segítségével. Megszűnik az alvás szükséglete, különös lények jelennek meg, eltűnnek emberek és állatok, az ember saját teste válik idegenné, vagy megbomlik a tárgyak és élőlények természetesnek hitt méretaránya. A rendkívüli azonban rendszerint nem látványos törésként hatol be a realitásba. Sokkal nyugtalanítóbb folyamat játszódik le: a mindennapi valóság fokozatosan elveszíti magától értetődőségét.

E sajátosság különösen jól tanulmányozható a Köddé vált elefánt történeteiben. A novellák olyan szövegvilágot tárnak elénk, amelyben a Fűnyírás-történet emlékezésproblémája, a Némaság közösségi erőszakot vizsgáló története és a címadó elbeszélés megmagyarázhatatlan eltűnése egymástól rendkívül eltérő narratív helyzeteken keresztül ugyanazt az alapkérdést közelítik meg: mi történik az individuummal, ha a tapasztalt világ többé nem illeszthető akadálytalanul az addig működő értelmezési rendszerbe?

A kérdés azért különösen fontos, mert Murakaminál a veszteség ritkán redukálható egy elveszett tárgyra vagy személyre. Ha eltűnik valami, rendszerint maga az a rend válik kérdésessé, amelyben a hiányzó elem korábban helyet foglalt.

A jelen tanulmány tézise ezért a következő:

A Köddé vált elefánt fantasztikus eseményei a modern szubjektum episztemológiai és identitásválságának narratív alakzatai. Az eltűnés, a megkettőződés, az álom, a test idegenné válása és a realitás arányainak módosulása nem a hétköznapi valóság alternatíváját hozza létre, hanem éppen annak elhallgatott instabilitását teszi láthatóvá.

Ez a megközelítés kapcsolatba hozható Matthew C. Strecher Murakami-értelmezésével. Strecher a mágikus realizmus működését az individuális identitás problémájával kapcsolja össze, és azt hangsúlyozza, hogy Murakami fantasztikus technikái az identitás kérdésének feltárásában töltenek be meghatározó szerepet (Strecher, 1999). [jstor.org], [jstor.org]

A tanulmány ugyanakkor ennél valamivel tovább kíván lépni. Azt feltételezi, hogy Murakaminál nem pusztán identitásválságról, hanem értelmezési válságról is beszélnünk kell. A szereplők nem egyszerűen azt nem tudják bizonyosan, hogy kik ők. Abban is bizonytalanokká válnak, milyen természetű az a valóság, amelyben önmagukat meghatározhatnák.


2. Keletkezéstörténet és a kötet sajátos státusza

A The Elephant Vanishes nem hagyományos értelemben megszületett japán elbeszéléskötet egyszerű angol fordítása. Masaki Mori tanulmánya szerint az 1993-ban megjelent kötet korábban létező japán szövegekből összeállított, amerikai kiadói közegben újraszerkesztett gyűjtemény. Tizenhét szöveget tartalmaz, és a címadó novella az angol kiadásban különös jelentőségre tett szert azáltal is, hogy a kötet végére került. Mori arra is felhívja a figyelmet, hogy a The Second Bakery Attack története 1986-os, a TV People pedig 1990-es japán kötet címadó darabja volt. [asian.fiu.edu], [asian.fiu.edu]

Ez a körülmény fontos módszertani következménnyel jár. A kötet egységét nem szabad egy eredeti, egyszeri szerzői kompozíció teljesen zárt rendszereként kezelni. Célszerűbb olyan utólag kialakult konstellációként tekinteni rá, amelyben a történetek egymás mellé helyezése különösen jól láthatóvá tesz bizonyos ismétlődő poétikai struktúrákat.

Ilyen az eltűnés.

Ilyen a keresés.

Ilyen a névtelen vagy identitását nehezen meghatározó narrátor.

Ilyen az álom és ébrenlét közötti határ bizonytalansága.

És ilyen mindenekelőtt a hétköznapi realitásba belépő, de soha teljesen meg nem magyarázott idegenség.

A címadó novella elhelyezése ezért utólag olyan értelmezési pozíciót teremt, amelyből a többi történet is másként válik olvashatóvá. Ha az elefánt eltűnését nem elszigetelt fantasztikus eseményként, hanem az egyensúly elvesztésének metaforájaként értelmezzük, akkor a novellák nagy részében felismerhetővé válik ugyanez az alapstruktúra.


3. Murakami helye a kortárs japán próza változásában

Murakami prózájának megértéséhez lényeges annak a társadalmi és irodalmi környezetnek a figyelembevétele is, amelyből művei kinőttek.

Strecher Murakami korai pályáját a háború utáni japán generáció identitásproblémáival hozza kapcsolatba. Megközelítésében jelentős háttértényező az 1960-as évek politikai mozgósításának és a Zenkyōtō mozgalom vereségének tapasztalata. Murakami korai prózája a korábbi közvetlen politikai indulat helyett hűvös, távolságtartó és kiábrándult hangot képvisel. [jstor.org]

Ez azért lényeges, mert Murakami hőseit gyakran éppen a nagy közösségi narratíváktól való távolság jellemzi. Nem forradalmárok és általában nem is társadalmi reformerek. Izolált egyének, akik számára a közvetlen személyes kapcsolatok fenntartása is problematikussá válik.

A közösségi ideológiák helyén magánvilágokat találunk.

Zenét.

Étkezési szokásokat.

Fogyasztási tárgyakat.

Személyes emlékeket.

Magányos lakásokat.

A történelmi-politikai narratíva helyére a privát élet töredékes narratívája kerül.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Murakami prózája társadalmilag érdektelenné válna. A társadalmi tapasztalat más szinten tér vissza: a szereplők magányában, munkaviszonyaiban, fogyasztási szokásaiban, párkapcsolataiban és identitásuk bizonytalanságában.

Ebben az értelemben a privát élet nem a társadalmi valóság ellentéte, hanem annak egyik legérzékenyebb lenyomata.


4. A fantasztikum elméleti problémája

4.1. Tzvetan Todorov és a bizonytalanság

A kötet elemzéséhez hasznos kiindulópontot ad Tzvetan Todorov fantasztikumelmélete. A The Fantastic: A Structural Approach to a Literary Genre 1973-as angol kiadása a fantasztikumot strukturális műfaji problémaként tárgyalja. [archive.org]

Todorov felfogásának egyik kulcsfogalma a habozás: olyan jelenséggel találkozunk, amelyről nem dönthető el egyértelműen, hogy a természet ismert törvényeivel megmagyarázható-e, vagy természetfeletti magyarázatot követel. A Todorov-elméletről szóló kritikai áttekintés is ezt a természetes és természetfeletti magyarázat közötti bizonytalanságot jelöli meg a fantasztikum meghatározó mozzanataként. [scarab.bates.edu], [jstor.org]

A fogalom Murakami szövegeire különösen termékenyen alkalmazható, de nem problémamentesen.

A Köddé vált elefánt történeteiben ugyanis a szereplők nem mindig mutatják a klasszikus fantasztikus elbeszélésből ismerős megrendülést. Sokszor meglepő természetességgel fogadják el a lehetetlent.

A bizonytalanság ezért áttevődik a befogadóra.

Az olvasónak kell eldöntenie, hogy:

  • az esemény valóban megtörtént-e;
  • a narrátor érzékelése torzult;
  • álommal találkozik;
  • szimbolikus eseményről van szó;
  • vagy a szöveg világa egyszerűen nem követi a hétköznapi realitás szabályait.

Murakaminál ezért a fantasztikum nem feltétlenül önálló „másik világ”. Inkább repedés a hétköznapi világ belsejében.


5. Fantasztikum és japán modernitás

Ezen a ponton válik fontossá Susan J. Napier munkája. The Fantastic in Modern Japanese Literature: The Subversion of Modernity című könyve a modern japán fantasztikumot társadalmi és kulturális összefüggésben vizsgálja. Napier szerint a fantasztikus művek felszínre hozhatják a modern Japán elfojtott félelmeit, szorongásait és reményeit, valamint a modernizációval, gazdasági sikerrel és nyugatosodással kapcsolatos ambivalenciákat. [books.google.com], [api.pageplace.de]

Ez az értelmezési horizont különösen termékeny Murakami esetében.

A fantasztikum nem egyszerűen menekülés a modernitásból. Inkább olyan tér, amelyben a modernitás által elnyomott vagy láthatatlanná tett tapasztalatok megjelenhetnek.

A racionalizált világ kijelenti, hogy minden mérhető.

Murakami történeteiben éppen a mérték válik bizonytalanná.

A fogyasztói kultúra azt sugallja, hogy a vágy megfelelő tárgyakkal kielégíthető.

Murakami figurái tárgyakkal körülvéve is hiányt éreznek.

A kommunikáció technikai eszközei megsokszorozódnak.

A szereplők mégis képtelenek elmondani egymásnak, ami valóban fontos.

A modern társadalom tehát nem mint külső ellenség jelenik meg, hanem a szubjektum belső szerkezetébe íródik.


6. A hiány fenomenológiája

A kötet legfontosabb összekötő motívuma az eltűnés.

A hiány Murakaminál azonban nem puszta negatívum. Elsődleges narratív funkciót kap: mozgásba hozza az értelmezést.

Ha valami eltűnik, először keresni kezdjük.

Ha a keresés sikertelen, magyarázatot keresünk.

Ha a magyarázat is kudarcot vall, akkor saját értelmezési rendszerünk válik kérdésessé.

A folyamat sematikusan:

jelenlét → eltűnés → keresés → értelmezés → bizonytalanság → önreflexió.

Ez a struktúra a Köddé vált elefánt világában újra és újra felbukkan.

Különösen fontos, hogy az elveszett objektum eltűnése után paradox módon még hangsúlyosabban válik jelenvalóvá. Az elefántról sokkal többet gondolkodunk az eltűnése után, mint amíg egyszerűen jelen volt. Ugyanez történhet egy elveszett szerelemmel, eltűnt személlyel vagy szétesett házassággal.

A hiány tehát létrehozza a jelenlét sajátos, negatív formáját.


7. A felhúzómadár és a keddi nők: a keresés mint beavatás

A kötet meghatározó történetében a főhős egy elveszett macskát keres. Találkozik a különös lánnyal, aki kérdéseket tesz fel a macskáról. Kiderül, hogy a kandúr neve Vatanabe Noboru, és a keresés a szomszédos kertek irányába vezeti a narrátort.

A cselekmény kiindulópontja banális.

Eltűnt egy háziállat.

A narratív logika azonban fokozatosan átalakul. A macskakeresés a főhős életének egésze felé nyílik meg. A hiány mintha a házasságban és magában a narrátorban létező hiányokat tenné felismerhetővé.

A keresés térszerkezete is jelentéses.

Az ismerős otthoni világból ki kell lépnie.

Idegen kertekbe jut.

Határokat lép át.

Ismeretlen szereplőkkel találkozik.

A térbeli mozgás ezért belső mozgásként értelmezhető.

Murakami több történetében visszatér ez a struktúra: az elveszett objektum keresése valójában a kereső identitásának destabilizációját idézi elő.

A szereplő úgy indul el, hogy tudja, mit keres.

Útközben azonban már abban sem lehet biztos, hogy valójában mi veszett el.


8. A második pékségtámadás: ismétlés és feldolgozatlan múlt

A második pékségtámadás groteszk éhségtörténete mélyebb értelemben a múlt visszatéréséről szól.

A kielégíthetetlen éhség nem magyarázható pusztán testi szükségletként. A korábbi pékségtámadás befejezetlensége olyan múltat hoz létre, amely nem képes múlttá válni.

Ezért ismételni kell.

Az ismétlés azonban nem reprodukálhatja egyszerűen az eredeti eseményt, mert közben megváltozott a szereplő és megváltozott az őt körülvevő világ is. A múlt eseménye csak új kontextusban állítható elő ismét.

A novella egyik legerősebb felismerése ebből következik: a múlt feldolgozása nem a múlt megismétlése, hanem annak új narratívába helyezése.

Érdemes kiemelni a házasság szerepét.

A férfi múltja a kapcsolat közös jelenébe hatol. A feleség ennyiben nem egyszerűen férje történetének hallgatója. Az ő életét is befolyásolja az, amit férje nem zárt le.

A személyes múlt tehát soha nem teljesen személyes.

A tartós kapcsolat szükségképpen két emlékezet találkozása is.


9. Egy szép áprilisi reggelen meglátni a százszázalékos lányt: a lehetőség elvesztése

A százszázalékos lányról szóló novella a kötet egyik legtömörebb megfogalmazása annak, hogyan változtathatja az ember a valós lehetőséget narratív lehetőséggé.

A narrátor meglátja azt a nőt, akit tökéletesen hozzáillőnek érez, mégsem lép valódi kapcsolatba vele. Ehelyett történetet alkot.

Ez a mozzanat kulcsfontosságú.

Az elbeszélés helyettesíti a cselekvést.

A fantázia megőrzi a tökéletességet, mert nem teszi ki azt a valóság próbájának. A valódi találkozás szükségszerűen bizonytalanságot jelentene, az elképzelt történet ezzel szemben megtarthatja a másikat ideális alakjában.

A novella így nemcsak szerelmi történet, hanem a narrativizálás ambivalenciájáról szól.

A történetalkotás képes megőrizni azt, ami elveszett.

De egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy az ember a történetet élje az élet helyett.


10. Alvás: felszabadulás vagy szétesés?

Az Alvás egyik központi problémája a társadalmi identitás és a személyes én közötti különbség.

A főhős nappali élete szabályozott.

Feleség.

Anya.

Háztartást vezet.

Feladatokat teljesít.

Éjszakai énje ezzel szemben fokozatosan autonómmá válik.

Az alvás megszűnése felszabadít számára egy olyan időtartományt, amelyet nem kell másokkal megosztania. Az éjszaka ezért nem egyszerű kronológiai egység, hanem saját idő.

A novella emancipációs jelentése ugyanakkor nem választható el a fenyegetéstől.

Minél autonómabbá válik a nő, annál távolabb kerül családi világától.

Így a történet két egymással ellentétes értelmezést tart fenn:

az álmatlanság felszabadulás, mert lebontja a rögzített társadalmi identitást;

de

az álmatlanság szétesés, mert megszünteti azokat a ritmusokat, amelyek az egyént más emberekhez kapcsolják.

A két magyarázat között a novella nem választ.

Éppen ez teszi fantasztikussá és filozófiailag izgalmassá.


11. Lederhosen: identitás és helyettesítés

A Lederhosen annak példája, hogy Murakami fantasztikus elem nélkül is képes radikális identitásproblémát létrehozni.

Az asszony olyan ruhadarabot vásárol, amely férje testére készül. Ehhez azonban helyettesítő testre van szüksége.

A helyettesítés létrehozza a szükséges távolságot.

Amíg a férj közvetlenül jelen van a nő életében, a kapcsolat természetesnek és megkérdőjelezhetetlennek látszik. Amikor azonban testének mérete egy idegen testben jelenik meg, a férj maga is reprezentációvá válik.

A nő ekkor képes kívülről szemlélni azt, aminek korábban belül részese volt.

A felismerés nem azért következik be, mert valami új történik.

Hanem azért, mert ugyanaz más perspektívából válik láthatóvá.

Ez a novella szinte modellértékű Murakami egész kötetére nézve. A fantasztikus novellákban is gyakran ezt látjuk: a különös jelenség nem feltétlenül hoz létre új igazságot, hanem idegenné teszi azt, ami addig túlságosan közel volt ahhoz, hogy észrevegyük.


12. Pajtaégetés: a hiány mint értelmezési csapda

A Pajtaégetés különösen jól szemlélteti a murakamis bizonytalanság működését.

A narrátor tudomást szerez egy férfi különös szokásáról. Innentől megfigyelni kezdi környezetét.

Pajtákat keres.

Lehetséges célpontokat azonosít.

Jeleket gyűjt.

Majd eltűnik a fiatal nő.

A szöveg azonban nem hitelesíti egyértelműen azt az oksági láncot, amelyet az olvasó szinte ösztönösen létrehoz.

Ez hermeneutikai csapda.

Murakami elegendő információt szolgáltat ahhoz, hogy gyanút ébresszen, de nem annyit, hogy a gyanú tudássá válhasson. Az olvasó így ugyanolyan helyzetben találja magát, mint az elbeszélő.

Mindketten értelmeznek.

Mindketten jelekből építenek történetet.

Egyikük sem tudja bizonyítani, hogy a történet igaz.

A Pajtaégetés ezért különösen közel kerül Todorov bizonytalanságfogalmához. Nem pusztán a természetes és természetfeletti magyarázat között áll fenn habozás. Ennél általánosabb episztemológiai bizonytalanság működik: nem tudjuk, hogy a feltételezett esemény egyáltalán megtörtént-e.

A történet tétje ezért maga az értelmezés.


13. Tévénépség: média és érzékelés

A Tévénépség abszurditása abból fakad, hogy a különös alakok egyszerűen belépnek a hétköznapi térbe.

A történet szorongása azonban nem kizárólag magukból a lényekből származik.

Sokkal nyugtalanítóbb körülmény, hogy mások látszólag nem reagálnak megfelelően arra, aminek rendkívülinek kellene lennie.

Ezzel az elbeszélés két egymással összeegyeztethetetlen világmagyarázatot tesz lehetővé.

Vagy a narrátor érzékelése vált bizonytalanná.

Vagy a társadalom válik képtelenné arra, hogy különbséget tegyen hétköznapi és abszurd között.

Utóbbi lehetőség társadalomkritikai olvasatot nyit. A média többé nem pusztán reprezentálja a realitást, hanem részévé válik annak meghatározásában, hogy mit tekintünk egyáltalán valóságosnak.

A Tévénépség tehát nem „a televízió veszélyeiről” szóló egyszerű allegória. Radikálisabb kérdést tesz fel: mi történik az individuális érzékeléssel, amikor a közösen elfogadott valóság többé nem igazolja vissza az egyén tapasztalatát?


14. Táncoló törpe: test, vágy és az autonómia elvesztése

A Táncoló törpe fantasztikuma elsősorban a test problémáját állítja előtérbe.

A törpe tánca rendkívüli hatással van nézőire: olyan érzelmeket csal elő belőlük, amelyek addig rejtve maradtak.

A tánc ezért nyelven túli kommunikáció.

Nem elmond valamit.

Kivált valamit.

A főhős akkor kerül veszélyes helyzetbe, amikor saját testét a törpe rendelkezésére bocsátja annak érdekében, hogy táncával meghódítson egy nőt. A történetben a törpe expliciten megfogalmazza, hogy beköltözhet a férfi testébe, cserébe azonban feltételt szab.

A fantasztikus motívum alapvető filozófiai problémát jelenít meg:

azonos vagyok-e a testemmel, ha más is uralhatja?

Az én és a test azonossága felbomlik. A főhős egyszerre cselekvő és saját cselekvésének szemlélője.

A vágy teljesülésének ára így az autonómia veszélyeztetése.

A történetben ráadásul a művészet sem marad romantikusan felszabadító erő. A tánc képes kiszabadítani az embert a hétköznapi életből, de manipulálni és birtokba venni is képes.

Murakami tehát ismét fenntartja a kétértelműséget.

A szabadság és az önelvesztés ugyanannak a tapasztalatnak két oldala lehet.


15. Fűnyírás-történet: az emlékezés poétikája

A Fűnyírás-történetében a fiatal narrátor szakítás után fűnyírásból él, majd egy özvegy nő otthonában olyan szobába kerül, amelynek tárgyai alapján megpróbálja elképzelni a távol lévő lány személyiségét. A dokumentum összegzése szerint a tárgyakból rekonstruált személyiség bizonytalan, és az elbeszélő saját elvesztett kapcsolatának emlékét is rávetíti az ismeretlen alakra.

A kert gondozása itt az emlékezés metaforájaként olvasható.

A fű folyamatosan növekszik.

A kertész levágja.

Rendet teremt.

A rend azonban csak ideiglenes.

Hasonlóképpen működik az emlékezet.

A múlt eredetileg rendezetlen és túlburjánzó tapasztalataiból kiválaszt bizonyos részleteket, másokat eltávolít, majd koherens formát hoz létre.

Ez a koherencia azonban nem azonos azzal, ami ténylegesen történt.

A szoba tárgyai szintén ezt példázzák.

Egy ember tárgyakat hagy maga után. E tárgyakból történetet lehet összeállítani. De a történet készítője elkerülhetetlenül saját tapasztalatával egészíti ki a hiányzó részeket.

Ebben az értelemben az emlékezés nem restauráció, hanem alkotás.


16. Némaság: a hallgatás etikája

A Némaság a gyűjtemény társadalmilag és morálisan egyik legközvetlenebb története.

A novellában Ószava beszéli el a történetet: miután konfliktusba kerül Aokival, annak machinációi következtében egy öngyilkossággal kapcsolatban gyanú ébred iránta, és bizonyíték nélkül kiközösítik. A történet összegzése szerint a közösségi elszigeteltség hónapokon keresztül tart.

A novella legfontosabb erkölcsi megkülönböztetése az egyéni rosszindulat és a tömeg felelőtlensége között jön létre.

Aoki felismerhető ellenfél.

Az igazán félelmetes erő azonban arctalan.

Azokból áll, akik elfogadják a vádat.

Nem ellenőrzik.

Nem kérdeznek.

Nem tiltakoznak.

A hallgatás ezért morális aktussá válik.

Nem feltétlenül semlegesség.

Bizonyos helyzetekben a passzivitás az agresszió társadalmi feltételét teremti meg.

A novella szerint Ószava felnőttként is éppen ettől a „néma”, felelősséget nem vállaló tömegtől fél.

A boksz szimbolikája ezzel szemben érdekes etikai ellenpontot kínál. A novella összegzése a magányt, a kitartást és a vereség elviselését kapcsolja hozzá.

A vereség lehetőségének vállalása ebben az értelmezésben az individualitás feltétele.

A konformista tömeg azért veszélyes, mert nem akarja vállalni saját ítéletének kockázatát.


17. A kommunikáció paradoxona

A kötet egészét átszövik a kommunikáció különböző formái.

Telefon.

Levél.

Reklám.

Televízió.

Újság.

Történetmesélés.

Mégis feltűnően sok az elnémult vagy félbeszakadt kapcsolat.

Ez a paradoxon a modernitás egyik lényegi tapasztalataként értelmezhető: a kommunikációs csatornák sokasodása önmagában nem eredményez nagyobb interszubjektív közelséget.

Murakaminál különösen fontos a közvetítettség.

Valaki nem a másik embert látja, hanem hallja a hangját.

Nem magát az embert ismeri meg, hanem a tárgyait.

Nem az eseményt tapasztalja meg, hanem az arról szóló újsághírt.

Nem közvetlenül emlékszik, hanem történetet mond arról, ahogyan emlékezik.

Az ember és a világ közé médiumok kerülnek.

A modern szubjektum paradox helyzete ebből fakad: egyre több reprezentációhoz fér hozzá, miközben maga a reprezentált valóság válik egyre hozzáférhetetlenebbé.


18. A fogyasztói valóság kritikája

Murakami világa tele van konkrét tárgyakkal.

Ételekkel.

Ruhákkal.

Zenei felvételekkel.

Autókkal.

Háztartási eszközökkel.

Ezek a tárgyak fontos realista funkciót töltenek be. Stabilizálják a szöveg felszínét. A narrátor pontosan tudhatja, mit evett, mit hallgatott vagy milyen tárgyat látott.

E tárgyi pontosság azonban éles kontrasztot alkot az identitás bizonytalanságával.

A szereplők gyakran könnyebben képesek megnevezni a fogyasztás tárgyait, mint saját vágyaikat.

Ez a kettősség a címadó novellában különösen jelentős, mert ott az elefánt eltűnése körüli társadalmi reakció az adminisztratív és praktikus racionalitás nyelvén próbálja kezelni a felfoghatatlan eseményt. A novellában a lánc zárva marad, a kerítés sértetlen, nyom nincs, a hatóságok mégis szökésként vagy emberrablásként próbálják értelmezni az eseményt.

A racionalitás tehát itt nem feltétlenül hamis.

Csak elégtelen.


19. Köddé vált elefánt: az eltűnés mint episztemológiai esemény

A címadó novella az egész gyűjtemény egyik legösszetettebb darabja.

Egy öreg elefánt és gondozója nyomtalanul eltűnik.

A novella legfontosabb részlete, hogy az eltűnés körülményei nem egyeztethetők össze a hétköznapi oksággal: a lánc lezárva marad, a kerítés sértetlen, és nem maradnak hátra az állat távozását bizonyító nyomok.

A rejtély azonban még ennél is mélyebb.

A narrátor, aki az eltűnés előtt utoljára figyelte meg őket, úgy érzékeli, hogy megváltozik az elefánt és gondozója közötti méretarány. A narrátor úgy látja, mintha az elefánt összezsugorodott volna.

Ez a mozzanat teszi az elbeszélést valóban radikálissá.

Ha csak az elefánt tűnne el, nyomozhatnánk.

Ha a lakat nyitva állna, rekonstruálhatnánk a szökést.

Ha valaki tanúskodna, történetet építhetnénk.

A méretarány megváltozása azonban nem egyszerűen megoldandó rejtély.

Az értelmezés feltételeit támadja meg.

Ahhoz ugyanis, hogy a realitást értelmezni tudjuk, bizonyos invariánsokra van szükségünk. Feltételezzük például, hogy az ember és az elefánt méretviszonya egyik pillanatról a másikra nem alakul át.

Ha azonban maga a mérték változik, megszűnik az a stabil külső pont, amelyhez a rendellenességet viszonyíthatnánk.

Ezért a történet mélyebb kérdése nem az:

Hogyan tűnhetett el az elefánt?

Hanem:

Mi alapján állapíthatjuk meg, mi számít valóságosnak, ha a valóság mércéi sem állandók?


20. Az elefánt és a modernitás

Masaki Mori tanulmánya kifejezetten a címadó novellát elemzi, és hangsúlyozza, hogy az elefánt fizikai eltűnését nem úgy építi fel a szöveg, hogy annak végül racionális magyarázatát kellene megtalálnunk; a rejtély fennmaradása nem akadályozza az interpretációt. [asian.fiu.edu], [asian.fiu.edu]

Ez fontos megkülönböztetés.

A megoldás hiánya nem jelent jelentéshiányt.

Éppen ellenkezőleg.

Azért kezdjük intenzívebben értelmezni az eseményt, mert nem tudjuk megoldani.

E ponton a címadó novella az egész kötet metapoétikai modelljévé válik.

Murakami nem feltétlenül rejtvényt ad az olvasónak.

Ha rejtvény lenne, létezne megoldás.

Inkább olyan nyitott struktúrát hoz létre, amely folyamatos interpretációra kényszerít, miközben megtagadja a végleges megfejtést.

A novella kritikai recepciójában is megjelenik a modern urbánus társadalom egyensúlytalanságának és elidegenedésének kérdése. Anna Maria Hong elemzésének összefoglalása a történetet a modern világ egyensúlytalanságának, ürességének és nyugtalanságának reprezentációjaként közelíti meg. [enotes.com], [dougslangandlit.blog]


21. A fantasztikum funkciója: menekülés helyett megismerés

Ezek után pontosabban meghatározható, milyen funkciót tölt be a fantasztikum a kötetben.

Nem egyszerűen esztétikai különösséget teremt.

Nem pusztán szórakoztat.

És nem is feltétlenül egy másik világ metafizikáját építi.

A fantasztikum defamiliarizál.

Idegenként mutatja meg azt, amit a hétköznapi életben magától értetődőnek fogadunk el.

A saját testünket.

A házasságot.

Az alvást.

A munkát.

A médiát.

Az emlékezetet.

A társadalmi közösséget.

A méreteket.

Az okságot.

Napier tágabb modern japán fantasztikum-értelmezése azért alkalmazható termékenyen erre a jelenségre, mert a fantasztikumot összekapcsolja a modernizációval és a társadalmi sikernarratívákkal szembeni ambivalencia felszínre kerülésével. [books.google.com], [taylorfrancis.com]

Murakami szövegeiben ezt még tovább lehet pontosítani.

A fantasztikum negatív megismerési forma.

Nem árulja el, milyen a valóság valójában.

Azt mutatja meg, hogy nem biztos, hogy olyan, amilyennek gondoltuk.


22. Identitás és az én instabilitása

Strecher Murakami-kutatásának egyik meghatározó tétele a fantasztikus, illetve mágikus realista technikák és az individuális identitás kapcsolatára vonatkozik. 1999-es tanulmányának deklarált tárgya az, hogyan alkalmazza Murakami a mágikus realizmus technikáit az individuális identitás japán kontextusban történő vizsgálatára. [jstor.org]

A Köddé vált elefánt ezt a kérdést sokféle változatban dramatizálja.

Az identitás megbomolhat:

  • a test és az én szétválásával;
  • a társadalmi szerep és a személyes én konfliktusával;
  • a múlt elvesztésével;
  • mások eltűnésével;
  • a narrátor érzékelésének bizonytalanná válásával;
  • a közösség elutasításával;
  • vagy azzal, hogy az egyén elveszíti a saját tapasztalatába vetett bizalmát.

Ezért Murakami szubjektuma nem egyszerűen „magányos”.

A magány önmagában kevés lenne annak meghatározásához, ami ezekben a történetekben történik.

Pontosabb az instabil identitás fogalma.

A szereplőknek újra és újra rekonstruálniuk kell önmagukat a tapasztalt törések után.


23. Emlékezet, elbeszélés és identitás

Az identitás azonban nemcsak a jelenhez kötődik.

A szereplőnek történetre van szüksége önmagáról.

Murakami novellái ezért olyan gyakran visszatekintőek. Az elbeszélő próbálja rekonstruálni:

mi történt,

mit látott,

mit érzett,

mit mulasztott el,

és miért fontos számára mindez még mindig.

Az emlékezés folyamatában azonban a múlthoz nincs közvetlen hozzáférés.

Maradnak:

képek,

tárgyak,

mondatok,

helyszínek,

töredékek.

Ezekből kell narratív identitást létrehozni.

A Fűnyírás-történet ezért az egész kötet apró modelljeként is olvasható. Ahogyan a kertész rendet hoz létre a növényzetben, úgy hoz létre az elbeszélő narratív formát az emlékezet anyagában.

A rend szükséges.

De konstrukció.


24. A névtelenség poétikája

A kötet több történetében a főszereplő nincs erősen individualizálva névvel vagy részletes biográfiával.

Ennek különleges hatása van.

Egyrészt általánosít.

A figura „bárki” lehet.

Másrészt azonban éppen az identitáshiányt hangsúlyozza.

A név olyan társadalmi jel, amely megkülönbözteti az egyént másoktól. A névtelen narrátor ezzel szemben mintha csak ideiglenesen foglalná el saját identitásának helyét.

Ez jól illeszkedik Murakami hőseinek általános helyzetéhez.

Sokszor nem tudják pontosan:

mit akarnak,

miért élnek úgy, ahogy élnek,

mi hiányzik,

és merre kellene továbblépniük.

Az én így nem kész struktúra.

Feladat.


25. Az egyensúly problémája

A címadó novella legfontosabb fogalma végső soron talán nem is az eltűnés, hanem az egyensúly.

A modern élet működéséhez arányokra van szükség.

Munka és magánélet.

Én és másik.

Ember és természet.

Vágy és kielégülés.

Emlékezet és felejtés.

Racionalitás és irracionalitás.

Murakami novelláiban ezek az arányok sorra megbomlanak.

Az Alvásban ébrenlét és alvás.

A Táncoló törpében test és én.

A Pajtaégetésben jel és jelentés.

A Némaságban egyén és közösség.

A címadó novellában pedig maga a fizikai méretarány.

Ez alapján az elefánt elváltozása már nem elszigetelt szürreális mozzanat.

A teljes kötet poétikai emblémája.


26. A nyitott befejezés mint formaelv

A szövegek jelentős része nem kínál egyértelmű feloldást.

Ez nem narratív hiányosság.

A nyitottság a kötet világképének formai megfelelője.

Egy klasszikus rejtélyelbeszélésben a lezárás visszaállítaná a rendet:

rejtély → vizsgálat → magyarázat → rend.

Murakami történetei gyakran megtagadják az utolsó lépést:

rejtély → vizsgálat → további rejtély.

Ezáltal az olvasó nem kapja vissza azt az episztemológiai biztonságot, amelyet az elbeszélés elején elveszített.

A történet véget ér.

A probléma nem.

Ez döntő különbség.


27. Összegzés: a hiány hermeneutikája

A Köddé vált elefánt történeteinek elemzése alapján a kötet koherenciája nem egyetlen cselekményben vagy egységes történeti világban keresendő. A novellákat sokkal inkább olyan motivikus, narratív és filozófiai kapcsolatrendszer tartja össze, amelynek középpontjában a valóság stabilitásával szembeni kétely áll.

Murakami szereplői hétköznapi emberek.

Éppen ezért fontosak.

Nem valamiféle rendkívüli metafizikai tudás birtokosai. Amikor a megmagyarázhatatlannal találkoznak, nincs olyan filozófiai rendszerük, amelyben az eseményt biztonságosan elhelyezhetnék.

A fantasztikum ezért nem egy másik világ igazságát tárja fel előttük.

Saját világuk bizonytalanságát tárja fel.

Innen érthető meg az eltűnés központi szerepe is.

Az eltűnt tárgy vagy személy többé nincs jelen.

A hiánya azonban igen.

Sőt, sok esetben éppen hiányában válik igazán jelentőssé.

Az elefánt, az eltűnt személy, a megszakadt kapcsolat, az elveszített szerelem vagy a régi önazonosság olyan üres helyet hagy maga után, amely körül megkezdődik az értelmezés.

A hiány tehát paradox módon produktív.

Narratívát hoz létre.

Ez teszi lehetővé a központi tézis végső megfogalmazását:

Murakami Köddé vált elefánt cím alatt olvasható novelláiban az eltűnés nem pusztán tematikai motívum, hanem episztemológiai esemény: megszünteti azt a magától értetődő viszonyrendszert, amelyben a szubjektum korábban önmagát és valóságát értelmezte. A fantasztikum funkciója ennek megfelelően nem egy alternatív világ létrehozása, hanem a hétköznapi realitás konstrukciójellegének feltárása.

Ezért Murakami hőseinek alapvető válsága nem egyszerűen pszichológiai.

Nem pusztán magányról van szó.

Nem pusztán elidegenedésről.

És nem is kizárólag identitásválságról.

Hermeneutikai válságban élnek.

Tapasztalnak valamit, de nem rendelkeznek olyan rendszerrel, amelyben biztos jelentést adhatnának neki.

A modern világ tárgyakat, információt, kommunikációs rendszereket és társadalmi szerepeket kínál számukra. Ezek azonban nem garantálják, hogy az ember értelmezni is képes maradni saját tapasztalatát.

Az elefánt eltűnése ezért tökéletes zárómetafora.

A társadalom megpróbál magyarázatot találni.

A hatóság kategorizál.

Az újság beszámol.

A közösség találgat.

Majd az érdeklődés elhal.

A narrátor számára azonban valami visszafordíthatatlanul megváltozott, mert olyan dolgot látott, amely többé nem illeszthető problémamentesen korábbi világképébe. A történet szerint az eltűnés után a narrátor belső egyensúlya is megrendül.

Így válik érthetővé a kötet legfontosabb paradoxona:

az elefánt akkor válik igazán jelenvalóvá, amikor már nincs jelen.

És így válik az eltűnésből irodalom.

A történetek végső kérdése nem az, hová tűntek az elveszett emberek, állatok vagy dolgok. Sokkal radikálisabb kérdéssel szembesítenek:

mi történik az emberrel attól a pillanattól kezdve, amikor felismeri, hogy valami eltűnt a világból, de többé azt sem tudja biztosan megmondani, mi volt az?


Irodalomjegyzék

Mori, M. (n.d.).“The creature disappears for our convenience”: An analysis of Murakami Haruki’s “Elephant Vanishes.” A tanulmány a címadó novella modernitásértelmezését, illetve a szöveg angol köteten belüli státuszát tárgyalja. [asian.fiu.edu], [asian.fiu.edu]

Napier, S. J. (1996). The fantastic in modern Japanese literature: The subversion of modernity. Routledge. A katalógusadatok szerint a mű eredetileg 1996-ban jelent meg; a hozzáférhető későbbi Routledge-kiadás adatai is megtalálhatók. [archive.org], [books.google.com]

Strecher, M. C. (1999). Magical realism and the search for identity in the fiction of Murakami Haruki. Journal of Japanese Studies, 25(2), 263–298. [jstor.org], [compositio...weebly.com]

Todorov, T. (1973). The fantastic: A structural approach to a literary genre. Press of Case Western Reserve University. A forrás az 1973-as angol kiadást 179 oldalas kötetként azonosítja. [archive.org]