Esszék · Filozófiatörténet
Az élet mint filozófiai probléma
A tanulmány Kadarkay Árpád Lukács György életét, gondolkodását és politikai pályáját feldolgozó nagyszabású életrajzát vizsgálja. Kiindulópontja az a módszertani feszültség, amely Kadarkay biográfiai megközelítése és Lukács saját retrospektív önértelmezése között mutatható ki. Míg az idős Lukács saját életútját egyre inkább intellektuális fejlődéstörténetként, marxistává válásának és marxista gondolkodásának alesetlegességét, személyes konfliktusait, etikai döntéseit és egzisztenciális válságait állítja előtérbe.

Kezdd itt a bejegyzést...

1. Bevezetés: lehet-e egy filozófiát életrajzként olvasni?
A filozófusok életrajzának megírása sajátos hermeneutikai problémát rejt magában. Milyen kapcsolat áll fenn egy gondolkodó élete és művei között? Magyarázhatja-e egy személyes válság egy filozófiai fordulat kialakulását? Értelmezhető-e egy politikai döntés egy korábbi metafizikai vagy etikai probléma folytatásaként? És fordítva: meddig tekinthető legitimnek egy filozófiai mű életrajzi hátterének feltárása anélkül, hogy magát a filozófiát pszichológiai vagy történeti körülményeire redukálnánk?
Kadarkay Árpád Lukács-életrajza különösen élesen veti fel ezeket a kérdéseket. A könyv tárgya ugyanis olyan gondolkodó, akinek életében a filozófia, az etika és a politikai cselekvés rendkívüli intenzitással kapcsolódott össze. Lukács György pályája a századforduló esztétikai modernizmusától és kultúrkritikájától a kommunista mozgalomig, a forradalmi politikától a marxista filozófia megújításáig, majd a huszadik század politikai kataklizmáin keresztül a késői ontológiai szintézis kísérletéig vezetett.
Kadarkay vállalkozása azonban nem egyszerűen ennek a rendkívüli pályának a kronológiai rekonstrukciója. Az életrajz bevezetésében világosan meghatározza módszertani célját: könyvét portrénak, nem pedig Lukácsról alkotott elméletnek tekinti. Nem mentegetni vagy elítélni akarja tárgyát, hanem megérteni azt az embert, akinek életében a külső történelmi események és a belső változások találkoztak.
Ebből következik jelen tanulmány alaptézise: Kadarkay Lukács-életrajzának valódi tárgya nem önmagában az élet és nem önmagában a filozófia, hanem annak a határterületnek a feltárása, amelyen élettörténet, filozófiai gondolkodás, etikai döntés és politikai cselekvés egymásba fordul.
2. Az életrajzíró konfliktusa saját hősével
Kadarkay könyvének egyik legérdekesebb módszertani mozzanata, hogy életrajzíróként magával Lukáccsal kerül értelmezési konfliktusba.
Ez nem személyes nézetkülönbség, hanem hermeneutikai probléma.
Lukács időskori önértelmezése szükségképpen retrospektív. Az ember élete végéről tekint vissza fiatalkori önmagára, s az időben szétszóródó eseményeket olyan fejlődéstörténetté szervezi, amelynek végpontját már ismeri. Ebben az elbeszélésben a fiatalkori művek, az esztétikai és etikai válságok, a kommunizmushoz való csatlakozás, a politikai kudarcok és a marxizmus különféle újragondolásai egy fejlődési folyamat mozzanataivá válhatnak.
Kadarkay más perspektívát választ.
Ő nem a végpont felől kívánja szükségszerűvé tenni az utat, hanem helyre akarja állítani a döntések eredeti nyitottságát.
Ennek óriási jelentősége van. Az életrajz világában az 1918 előtti Lukács még nem szükségképpen a későbbi kommunista filozófus. A fiatal esztéta és etikatudós előtt több életpálya állhatott. A kommunizmushoz való fordulás következésképpen nem egy eleve meghatározott filozófiai fejlődés logikus végpontjaként, hanem döntésként jelenik meg.
Kadarkay tehát visszaadja az életrajznak azt, amit a retrospektív önértelmezés hajlamos megszüntetni:
az esetlegességet.
És ezzel visszaadja Lukács döntéseinek erkölcsi súlyát is.
3. Az életrajz dramaturgiája
Kadarkay nem semleges kronológiai szerkezetben beszéli el Lukács életét. Már a könyv fejezetcímei is erősen interpretatívak: Faust, Don Juan, Kékszakáll, a „hitugrás”, a fegyveres próféta, a melankólia, Prométheusz és végül a sztoikus halál alakzatai rendezik el az élettörténetet.
Ezek nem pusztán stiláris díszítések.
Kadarkay mintha különböző kulturális archetípusok segítségével próbálná megnevezni Lukács életének egymást követő egzisztenciális formáit. A biográfia ezért bizonyos értelemben drámai szerkezetet kap. Lukács egyszerre a mű történeti szereplője és egy filozófiai dráma hőse.
Faust a tudás és az élet konfliktusának jelképe.
Don Juan az élet intenzitásával és az erotikus létezéssel kapcsolatos problémákat idézi meg.
A hitugrás az elméletből a döntésbe való átmenetet jelzi.
A fegyveres próféta az igazság és a politikai hatalom problematikus találkozását fejezi ki.
Prométheusz egyszerre a lázadás és a megkötözöttség alakja.
A sztoikus pedig az élet végső számvetésének figurája.
Ez az eljárás közel áll ahhoz, amit narratív identitásképzésnek nevezhetnénk: az életrajzíró nem egyszerűen felsorolja, mi történt hősével, hanem olyan narratív formákat keres, amelyek jelentést adnak az eseményeknek.
De éppen itt jelenik meg Kadarkay módszerének egyik kockázata is. A metaforikus alakzatok rendkívül erős interpretációs keretek. Segítenek megérteni Lukács pályáját, ugyanakkor könnyen túldramatizálhatják azt.
4. A fiatal Lukács és az autentikus élet problémája
Kadarkay számára a századfordulós Budapest nem pusztán történeti háttér. Az a társadalmi és kulturális közeg, amelyből a fiatal Lukács gondolkodásának alapvető problémái kinőnek.
Különös hangsúlyt kap az apa és fiú viszonya. A családi háttér lehetővé teszi Lukács kivételes kulturális képzését, ugyanakkor annak a polgári világnak is része, amellyel szemben a fiatal gondolkodó egyre radikálisabb kulturális és erkölcsi kritikát fogalmaz meg.
E konfliktus mélyén már felismerhető az a kérdés, amely változó formákban Lukács későbbi fejlődését is végigkíséri:
hogyan lehetséges autentikus életet élni egy autentikusságát elveszített világban?
Innen nézve a fiatal Lukács művészet iránti érdeklődése sem pusztán esztétikai. A műalkotás forma. A hétköznapi élet ezzel szemben szétszórt, esetleges és lezáratlan. A forma kérdése ezért közvetve az élet kérdésévé válik.
A művészet azt az egységet ígéri, amelyet az élet önmagában nem képes biztosítani.
Ennek a korai konfliktusnak a jelentőségét azért fontos hangsúlyozni, mert Kadarkay perspektívájából nézve a későbbi totalitásfogalom mögött is felismerhető az elveszett egység problémája. Itt azonban különösen óvatosnak kell lennünk: az életrajzi folytonosság kimutatása nem jelent fogalmi azonosságot. A fiatal Lukács élet- és formaproblémája és a marxista Lukács totalitásfogalma között komoly filozófiai átalakulások történnek.
5. Kierkegaard, Nietzsche és a tragikus világtapasztalat
Kadarkay életrajzában Søren Kierkegaard és Friedrich Nietzsche nem egyszerűen Lukács olvasmányai. Olyan filozófiai koordinátákat jelentenek, amelyek segítségével a fiatal Lukács saját élethelyzetének kérdései megfogalmazhatóvá válnak.
Kierkegaard különösen fontos az etikai döntés, a választás és az egzisztenciális elköteleződés problémája miatt. Nietzsche pedig a kulturális válság radikalizálását és a fennálló értékrend megkérdőjelezését képviseli.
Kadarkay egyik lényeges interpretációs döntése, hogy a fiatal Lukácst nem pusztán a marxista filozófus „előzményeként” kezeli.
Ezáltal helyreállítja azokat a kérdéseket, amelyek akkor is értelmesek voltak, amikor Lukács még nem rendelkezett marxista válaszokkal.
A fiatal Lukács problémái:
- az élet és a forma ellentéte,
- a lélek és a világ távolsága,
- az autentikus létezés lehetősége,
- a választás etikája,
- a tragédia,
- valamint az emberi kapcsolatokban elérhető vagy elérhetetlen közösség.
Ebből a perspektívából a későbbi politikai fordulat meglepő új megvilágításba kerül.
A marxizmus választása nem pusztán politikai állásfoglalás, hanem egy korábban már fennálló egzisztenciális probléma új megoldási kísérlete.
6. 1918: a politikai döntés mint „hitugrás”
Kadarkay egyik legprovokatívabb értelmező metaforája az 1918-as fordulat „hitugrásként” való bemutatása.
A kifejezés Kierkegaard filozófiáját idézi, és ezzel különös módon kapcsolja össze a premarxista és a marxista Lukácsot.
A kommunizmushoz való csatlakozás ebben az interpretációban nem egyszerű következtetés. Nem úgy jelenik meg, mintha Lukács filozófiai tételekből logikusan deriválta volna a kommunizmus politikai igazságát.
Döntés történik.
Ez a különbség azért lényeges, mert a döntés mindig magában foglalja annak lehetőségét, hogy másként is lehetett volna dönteni.
A korábbi kérdés így hangzott:
hogyan kell helyesen élni?
1918 után ugyanez a kérdés történetfilozófiai és politikai formában tér vissza:
hogyan kell helyesen cselekedni a történelemben?
A két kérdés közötti összefüggés Kadarkay értelmezésének egyik legtermékenyebb eleme.
Ugyanakkor ez történetileg és filozófiailag kritikus pont is. Ha a kommunista fordulatot túlságosan erősen Kierkegaard „hitugrásának” struktúrájából értelmezzük, azt kockáztatjuk, hogy Lukács döntésének konkrét történelmi, politikai és társadalomelméleti összefüggései háttérbe szorulnak.
Itt mutatkozik meg először teljes súlyával Kadarkay módszerének ambivalenciája: a metafora mélyebb egzisztenciális összefüggést világít meg, de egyben leegyszerűsítheti a történeti okságot.
7. A forradalom etikája és „a fegyveres próféta”
Az 1918 utáni Lukácsnál az etikai probléma többé nem maradhat a szubjektum belső konfliktusa. Politikai gyakorlattá válik.
Kadarkay „fegyveres prófétája” annak a gondolkodónak a figurája, aki már nem egyszerűen értelmezi a történelmet, hanem részt kíván venni annak alakításában.
A filozófiai kérdés itt rendkívül élessé válik.
Ha az ember meg van győződve egy történelmi cél erkölcsi igazságáról, milyen eszközök alkalmazását tekintheti legitimnek e cél megvalósítása érdekében?
A kérdés messze túlmutat Lukács személyes történetén. A huszadik századi forradalmi politika egyik központi erkölcsi problémájáról van szó.
Kadarkay életrajzi módszerének egyik legnagyobb erénye éppen az, hogy nem engedi eltűnni az egyéni felelősséget a történelemfilozófiai kategóriák mögött.
A „történelem” cselekszik, de mindig konkrét emberek döntésein keresztül.
8. Bécs és a Történelem és osztálytudat
A forradalom bukása után új életszakasz kezdődik. A száműzetés nemcsak politikai helyzet, hanem intellektuális tér is.
Ebben az összefüggésben különös jelentőséget kap a Történelem és osztálytudat.
A művet természetesen nem lehet életrajzi dokumentummá redukálni. Fogalmai önálló filozófiai szerkezetet alkotnak. Az eldologiasodás, a totalitás, az osztálytudat és a praxis problémája a marxista filozófia történetén belül értelmezendő.
Az életrajzi perspektíva mégis hozzátesz valamit.
Megmutatja azt a történelmi helyzetet, amelyben ezeknek a fogalmaknak egzisztenciális tétjük volt.
A totalitás így nem egyszerű módszertani kategóriaként jelenik meg. Olyan filozófiai problémává válik, amelynek hátterében ott áll a szétesett modern világ és annak forradalmi meghaladására irányuló kísérlet.
A praxis fogalma hasonlóképpen nem puszta elméleti kategória. Lukács számára mögötte saját forradalmi tapasztalata is jelen van.
E ponton mutatkozik meg ideális formájában az intellektuális biográfia lehetősége:
az életrajz nem megmagyarázza a filozófiai fogalmat, hanem visszaadja annak történeti tétjét.
9. Moszkva: autonómia egy heteronóm világban
A moszkvai korszak Kadarkay életrajzának egyik legnehezebb fejezete.
Itt már nem pusztán az a kérdés, hogy egy filozófus miként kapcsolódik a kommunista mozgalomhoz. Sokkal súlyosabb dilemma jelenik meg: mit jelent gondolkodónak maradni olyan politikai környezetben, amely radikálisan korlátozza a gondolkodás autonómiáját?
A problémát nem lehet egyszerűen a „hűség” és „ellenállás” ellentétével megoldani.
Lukács helyzete ennél összetettebb.
A filozófus egyszerre része annak az ideológiai világnak, amelyben él, és próbál saját intellektuális projektjének teret biztosítani. Politikai kompromisszum, stratégiai alkalmazkodás, filozófiai meggyőződés és személyes túlélés nehezen választható szét.
Kadarkay életrajzi nézőpontjának egyik előnye, hogy ezt az ambivalenciát nem teszi teljesen semmissé valamely utólagos ítélet kedvéért.
E korszak központi kérdése ezért így fogalmazható meg:
mennyi autonómia őrizhető meg egy heteronóm politikai rendszerben?
Ennek megválaszolása nélkül nem érthető sem Lukács életútja, sem a huszadik századi kommunista értelmiség történetének tragikus dimenziója.
10. A fiatal Hegel mint közvetett önértelmezés
Kadarkay különös figyelmet szentel A fiatal Hegelnek. Ennek életrajzi jelentősége mélyebb annál, hogy fontos állomás Lukács filozófiai fejlődésében.
Amikor Lukács a fiatal Hegel útját rekonstruálja, egy olyan gondolkodó fejlődését vizsgálja, akinek filozófiája történelmi tapasztalatokon, politikai megrázkódtatásokon és intellektuális fordulatokon keresztül formálódott.
Ez óhatatlanul felveti a párhuzam lehetőségét Lukács saját pályájával.
Ebben az értelemben a fiatal Hegel története közvetett önértelmezésként is olvasható.
Nem arról van szó, hogy Lukács egyszerűen önmagát „írná bele” Hegel történetébe. Inkább arról, hogy az intellektuális fejlődés, a történelem és a filozófiai rendszer kapcsolatának problémája saját életútja szempontjából is különleges jelentőséggel rendelkezett.
11. A háború utáni Európa és a filozófiai centrum elmozdulása
Kadarkay külön figyelmet fordít Karl Jaspersre, Jean-Paul Sartrera és az egzisztencializmusra. Ennek jelentősége filozófiatörténeti.
A háború után az európai gondolkodás szellemi horizontja megváltozik. Lukács továbbra is jelentős filozófus, de már nem ugyanazt a pozíciót tölti be, amelyet a század első felében vagy a Történelem és osztálytudat recepciójában elfoglalt.
A Sartre-ral és az egzisztencializmussal folytatott konfrontáció ezért több egyszerű filozófiai vitánál.
Két eltérő filozófiai paradigma találkozása.
Az egyik a társadalmi totalitás, történelem és objektív struktúrák kategóriáiban gondolkodik. A másik a szabadság, választás és egzisztencia problémáját helyezi előtérbe.
A történet ironikus eleme, hogy ezek között a kérdések között számos olyan probléma is található, amely a fiatal Lukácst egykor intenzíven foglalkoztatta.
Mintha Lukács saját fiatalkori kérdései részben egy új filozófiai generáció világában térnének vissza hozzá.
12. 1956 mint életrajzi és etikai csomópont
Az 1956-os forradalom Kadarkay narratívájában különös súlyt kap.
Lukács ismét olyan történelmi szituációba kerül, amelyben a filozófiai meggyőződés és a politikai döntés közötti távolság minimálisra csökken.
Ez bizonyos értelemben visszatérés 1918 problémájához.
A két történeti pillanat természetesen radikálisan különbözik. Életrajzi szempontból azonban strukturális párhuzam fedezhető fel: mindkét esetben dönteni kell arról, hogy a gondolkodó milyen módon vállal részt a történelemben.
Csakhogy 1956 Lukácsa már magában hordozza az előző évtizedek tapasztalatát.
A forradalmi elköteleződés, a kommunista mozgalom, a sztálini korszak és a politikai kompromisszumok története mind jelen vannak döntésének hátterében.
Ezért 1956 nem egyszerűen újabb politikai epizód.
Életrajzi számvetés is.
Kadarkay narratívájában a történelmi pillanat és az egyéni erkölcsi felelősség talán itt kerül a legközelebb egymáshoz.
13. Snagov és a történelem paradoxona
Snagov sajátos szimbolikus helyet foglal el ebben az életútban.
A forradalmi gondolkodó, aki egykor a történelem alakításának lehetőségében hitt, immár maga válik a politikai történelem kiszolgáltatottjává.
Ez a helyzet visszamenőleg is új megvilágításba helyezi Lukács egész politikai pályáját.
A történelem, amely az ifjú forradalmár számára egykor a szabadság megvalósításának közege lehetett, most külső hatalomként jelenik meg vele szemben.
A szabadság és szükségszerűség problémája ezért itt többé nem csupán filozófiai kategória.
Élettapasztalat.
14. A megkötözött Prométheusz
A kései Lukács ábrázolásának egyik legerősebb kadarkayi szimbóluma Prométheusz.
A motívum különösen gazdag.
Prométheusz lázadó, aki szembefordul a hatalommal. Kultúrateremtő, aki az emberek számára valami nélkülözhetetlent közvetít. Ugyanakkor megkötözött alak, aki saját cselekedetének következményeit viseli.
Kadarkay ezzel a metaforával mintha Lukács életének több korszakát egyszerre kapcsolná össze.
A fiatalkori kulturális lázadás, a forradalmi radikalizmus, a későbbi politikai korlátozottság és az idős filozófus autonómiatörekvése egyaránt beleírható ebbe az alakzatba.
A metafora azonban ismét figyelmeztet az életrajz irodalmi természetére.
A Prométheusz-kép nem történeti tény.
Értelmezés.
Kadarkay nem egyszerűen elbeszéli Lukács életét, hanem jelentéssel ruházza fel.
15. „Egy sztoikus halála” és a narratív lezárás
Kadarkay utolsó nagy metaforája a sztoikus alakja.
Érdemes felfigyelni a dramaturgiai ívre.
A fiatal Lukács még a tragikus élet és az abszolút forma keresője. Később forradalmi cselekvő, „fegyveres próféta”. Az idős Lukács Prométheusz, majd végül sztoikus.
Ez nem pusztán kronológia.
Morális narratíva.
A sztoikus halál mint lezárás azt sugallja, hogy az életút végén már nem a történelem átalakításának lehetősége áll a középpontban, hanem a történelmi tapasztalat vállalása.
A történelmi cselekvőből önmagával és múltjával számot vető ember lesz.
Kadarkay életrajzának végpontján ezért paradox módon ismét az egyén áll, akit Lukács saját marxista önértelmezése gyakran igyekezett társadalmi-történelmi típusba beilleszteni.
16. Kadarkay módszertana: az egzisztenciális biográfia
Kadarkay megközelítését legpontosabban talán egzisztenciális biográfiának nevezhetjük.
Ez alatt nem azt kell értenünk, hogy egzisztencialista filozófiai rendszert alkalmazna Lukácsra. A kifejezés inkább módszertani karakterét jelöli.
Kadarkay arra kíváncsi, hogy Lukács filozófiai és politikai döntéseinek mi volt az életbeli tétjük.
Ennek érdekében négy diskurzust kapcsol össze:
- politikai történetet, amely Lukácsot a huszadik század konfliktusaiban helyezi el;
- intellektuális történetet, amely gondolkodásának változásait követi;
- személyes élettörténetet, amelyben családi viszonyok, barátságok, szerelmek és válságok jelennek meg;
- irodalmi-narratív konstrukciót, amely kulturális alakzatokkal teremt jelentést az élet különböző korszakai között.
A négy szint összekapcsolása adja a mű erejét.
De egyben módszertani veszélyét is.
17. A pszichologizálás problémája
Az intellektuális életrajz egyik állandó kísértése a redukcionizmus.
Ha egy filozófiai álláspont kialakulását személyes tapasztalat előzi meg, könnyű azt állítani, hogy az előbbi az utóbbiból „következik”.
Ez azonban kategóriahiba lehet.
Egy filozófiai érv igazsága vagy koherenciája nem vezethető vissza szerzőjének pszichológiai állapotára.
Az, hogy Lukács valamely életszakaszában egzisztenciális válságot élt át, önmagában nem magyarázza meg esztétikai vagy társadalomelméleti fogalmainak szerkezetét.
Hasonlóképpen egy politikai döntés személyes motivációinak feltárása nem helyettesítheti annak ideológiai és történeti elemzését.
Kadarkay akkor a legerősebb, amikor élet és gondolkodás között kapcsolatot mutat fel.
Akkor válik problematikussá, amikor a kapcsolat túlságosan közvetlen magyarázattá válik.
Ez a különbségtétel alapvető egy kritikai olvasat számára.
18. Folytonosság vagy megszakítás?
A Lukács-kutatás egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen kapcsolat van a fiatal és az érett Lukács között.
Kadarkay életrajzi megközelítése különös választ kínál erre a problémára.
Nem feltétlenül tanbeli folytonosságot kell keresnünk.
A fiatal idealista-esztéta és az érett marxista között nyilvánvaló filozófiai különbségek vannak.
Lehetséges azonban egy problématörténeti folytonosság.
Más szóval: a válaszok gyökeresen megváltozhatnak, miközben bizonyos alapkérdések tovább élnek.
Ilyenek lehetnek:
Hogyan lehetséges az egyén és a világ közötti egység?
Miként győzhető le az emberi élet fragmentáltsága?
Mi tesz egy cselekedetet erkölcsileg autentikussá?
Hogyan kapcsolható össze szabadság és történelmi szükségszerűség?
Miként teremthető olyan társadalom, amelyben az ember nem idegenedik el saját világától?
Ha így közelítünk Lukácshoz, akkor a marxista fordulat nem tünteti el teljesen a korábbi kérdéseket.
Inkább új fogalmi nyelvre fordítja őket.
19. Az életrajz mint Lukács önértelmezésének kritikája
Kadarkay művének talán legmélyebb filozófiai jelentősége éppen itt található.
Az életrajzíró visszahelyezi Lukácsot saját életének idejébe.
Ezáltal megakadályozza, hogy az élet retrospektíve szükségszerű fejlődéstörténetté váljon.
A döntés ismét döntés lesz.
A kudarc ismét valódi kudarc.
A bizonytalanság ismét valódi bizonytalanság.
Az alternatíva ismét alternatíva.
Ebben az értelemben az életrajz a filozófiai önértelmezés kritikája.
Nem azért, mert Kadarkay szükségképpen jobban tudná Lukácsnál, ki volt Lukács, hanem mert külső nézőpontból képes láthatóvá tenni azt, amit az önéletrajzi konstrukció hajlamos elfedni: az élet nem visszafelé történik.
Aki 1918-ban dönt, még nem ismeri 1919-et.
Aki a forradalomban részt vesz, még nem ismeri annak bukását.
Aki a kommunizmus mellett köteleződik el, még nem ismeri saját későbbi történetét.
E perspektíva visszaállítása Kadarkay biográfiájának egyik legértékesebb hermeneutikai teljesítménye.
20. Élet és mű hermeneutikai köre
A kérdés végül visszavezet bennünket a tanulmány kiindulópontjához.
Megérthetjük-e Lukács filozófiáját az életéből?
A válasz csak feltételes igen lehet.
Az élet nem magyarázza meg a művet.
De a mű sem választható teljesen el az élettől.
Pontosabban fogalmazva: az életrajz nem filozófiai bizonyíték, hanem hermeneutikai horizont.
Nem abból tudjuk meg, hogy egy filozófiai állítás igaz vagy hamis.
Abban segíthet, hogy megértsük:
miért éppen ez a kérdés vált egy gondolkodó számára fontossá;
miért éppen bizonyos ellentétek kerültek gondolkodása középpontjába;
és miért rendelkezett számára egy filozófiai probléma nem csupán elméleti, hanem egzisztenciális jelentőséggel.
Kadarkay életrajza ebből a szempontból különösen termékeny.
21. Következtetés: a megélt gondolkodás másik története
Kadarkay Árpád Lukács-életrajzának legfontosabb eredménye végső soron nem az, hogy végérvényes választ ad arra a kérdésre, ki volt Lukács György.
Éppen ellenkezőleg.
Megmutatja, hogy erre a kérdésre nem adható egyszerű válasz.
Lukács egyszerre volt esztéta és forradalmár, filozófus és politikai szereplő, marxista és a marxizmus állandó újragondolója, történelmi cselekvő és a történelemnek kiszolgáltatott individuum.
Ezeket az ellentmondásokat nem feltétlenül kell egyetlen koherens képletté feloldani.
Kadarkay könyvének igazi jelentősége abban rejlik, hogy képes megőrizni őket.
A filozófiai pálya mögött megmutatja az életet, az élet mögött a történelmet, a történelem mögött pedig újra meg újra azt az embert, akinek döntenie kellett.
Ezért Kadarkay művének valódi témája mélyebb értelemben nem „Lukács élete” és nem is „Lukács filozófiája”.
A megélt gondolkodás problémája.
E megközelítésből Lukács pályája különös egységet nyer. Nem azért, mert a fiatal esztétától az idős marxista filozófusig változatlan doktrína húzódna. Hanem azért, mert eltérő filozófiai nyelveken és radikálisan különböző történeti helyzetekben ismételten ugyanazzal az alapvető kérdéssel kerül szembe:
hogyan lehet megszüntetni az élet és az értelem, az egyén és a világ, az etikai követelmény és a történelmi valóság közötti szakadékot?
A fiatal Lukács a művészet és a forma felől közelített ehhez a problémához. A forradalmár a politikai cselekvéstől remélte feloldását. A marxista filozófus a társadalmi totalitás és a praxis fogalmaiban gondolta újra. A történelem csalódásai pedig mind újabb számvetésre kényszerítették.
Kadarkay biográfiájának fényében ezért Lukács sokszor ellentmondásos életútja nem pusztán egymást követő megtérések és megtagadások sorozatának látszik.
Inkább újra és újra megkezdett kísérletnek az élet és a gondolkodás egységének megteremtésére.
Ebben rejlik Kadarkay könyvének maradandó jelentősége, és egyben legfontosabb provokációja a Lukács-kutatás számára.
Az életrajz arra figyelmeztet, hogy Lukács filozófiáját nem érthetjük meg kizárólag az életrajzából.
De talán akkor sem értjük meg teljesen, ha megfeledkezünk arról az életről, amelyben ezt a filozófiát meg kellett élni.



