Kép, zene és metafizika
Murakami Haruki A kormányzó halála című regénye a veszteség, az identitás, az emlékezet és a művészi alkotás összefüggéseit vizsgálja.

Kezdd itt a bejegyzést...
Művészet, emlékezet és alternatív valóság Murakami Haruki A kormányzó halála című regényében
Bevezetés
Murakami Haruki A kormányzó halála című regénye a japán író kései, nagy lélegzetű művei közé tartozik, és számos olyan motívumot egyesít magában, amelyek már korábbi regényeiben is meghatározó szerepet játszottak: a magányt, a személyes identitás válságát, az elveszett vagy eltűnt személy keresését, a hétköznapi és a fantasztikus valóság közötti átjárást, a történelmi trauma továbbélését, valamint a zene kitüntetett jelentőségét. A regény ugyanakkor új hangsúlyt is ad ezeknek a kérdéseknek, amennyiben a festészetet és általában a művészi reprezentáció problémáját állítja középpontjába. A mű Japánban 2017. február 24-én két kötetben jelent meg; a két rész alcíme az „Idea” megjelenésére, illetve a „Metafora” változására utal.
A kormányzó halála ezért nem pusztán egy középkorú férfi identitásválságának története, hanem olyan művészetfilozófiai regény, amely azt vizsgálja, miként válhat láthatóvá az, ami eredetileg nem rendelkezik megfogható formával. A festmény, a portré, a zene, az emlékezés és maga az elbeszélés különböző médiumok ugyan, de közös bennük, hogy formát próbálnak adni az ember belső tapasztalatának. A mű legmélyebb kérdése ennek megfelelően úgy fogalmazható meg: képes-e a művészet megjeleníteni azt, amit közvetlenül sem érzékelni, sem kimondani nem tudunk?
1. A regény keletkezése és helye Murakami Haruki
életművében
A kormányzó halála keletkezéstörténete szorosan összefügg Murakami Haruki saját alkotásfelfogásával. Egy 2018-as interjúban az író úgy emlékezett vissza, hogy először mindössze a regény első egy-két bekezdését írta meg, anélkül, hogy tudta volna, mi következik utánuk. Félretette a szöveget, majd megvárta azt a pillanatot, amikor úgy érezte, képes folytatni. Saját írói módszerét ebben az interjúban a történet későbbi kibontakozásába vetett bizalommal kapcsolta össze.
Ez az alkotásmód különösen érdekes a regény főszereplőjének története felől nézve. A névtelen festő ugyanis maga sem tudja előre, milyen művet szeretne létrehozni. Korábbi életében professzionális portréfestőként elsősorban megrendeléseket teljesít, vagyis a már létező valóság reprezentációját állítja elő. A regény során azonban fokozatosan ráébred arra, hogy a művészet nem merülhet ki a látható dolgok technikailag pontos visszaadásában.
Ebben az értelemben a festő története egyúttal az alkotói szabadság megszületésének története. A felesége távozásával bekövetkező személyes krízis és művészi válsága egymás tükörképei. A férfi nem csupán házastársát és korábbi otthonát veszíti el, hanem addigi önmeghatározásának biztonságát is. A hegyek közé való visszavonulás egyszerre jelent földrajzi és pszichológiai eltávolodást korábbi életétől.
A regény ezzel több korábbi Murakami-mű alaphelyzetét idézi fel. A társadalomtól részben elszakadó férfi, a titokzatos nőalak, a zárt vagy föld alatti tér, a másik valóságba történő átlépés, a zene és a történelmi traumák visszatérése mind ismerős motívumok az életműből. A kritikai recepcióban éppen ezért a művet egyrészt a jellegzetes Murakami-motívumok nagy összegzéseként, másrészt bizonyos korábbi formulák ismétléseként értelmezték. A Kirkus Reviews a művészetről, az elszakadásról és a titkokról szóló nagy ívű történetként jellemezte a könyvet, ugyanakkor olyan regénynek tartotta, amely inkább a Murakami világát már ismerő olvasóknak ajánlható.
2. A névtelen festő és az identitás válsága
A regény névtelen elbeszélője harmincas éveiben járó portréfestő, akinek életét felesége váratlan távozása billenti ki egyensúlyából. A válság hatására megszakítja addigi életformáját, és végül egy híres, idős festő, Amada Tomohiko hegyi házában telepedik le.
Névtelensége fontos elbeszéléstechnikai gesztus. Nem egyszerűen arról van szó, hogy Murakami Haruki nem közli a hős nevét. A név hiánya magának az identitásválságnak is jelölője. A főhős olyan állapotba került, amelyben korábbi önazonossága már nem működik, az új azonban még nem alakult ki.
Ennek megfelelően a regény fejlődéstörténetként is olvasható, ám ez nem hagyományos karriertörténet. A kérdés nem az, hogy a festő sikeresebb művésszé válik-e, hanem az, hogy képes lesz-e a látható felszín mögött érzékelni valamit a másik ember belső létezéséből.
A portréfestés így ismeretelméleti problémává válik. Egy ember arcának megfestése még nem jelenti az illető személyiségének megragadását. A valódi portré létrehozásához a festőnek túl kell lépnie a mimetikus hasonlóságon. A kérdés innentől kezdve nem az, hogy pontosan ábrázolta-e modelljét, hanem az, hogy sikerült-e megjelenítenie benne valamit, ami közvetlenül nem látható.
A művészi alkotás ezért a regényben megismerési forma.
3. Menshiki Wataru és A nagy Gatsby intertextusa
Az elbeszélő fejlődésének egyik legfontosabb katalizátora Menshiki Wataru, a hegy túloldalán élő, rendkívül vagyonos és titokzatos férfi. Menshiki nagy összegért saját portréjának elkészítésére kéri fel a festőt. A helyzet mögött fokozatosan egy ennél fontosabb történet rajzolódik ki, amely Akikawa Marie alakjához kapcsolja őt.
Menshiki figurája egyben tudatos irodalmi kapcsolatot teremt F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regényével. A szakirodalomban is felmerült a párhuzam Gatsby és Menshiki, valamint Nick Carraway és a névtelen festő között.
A két regény közötti párhuzamnál azonban érdekesebbek az eltérések. Menshiki nem egyszerűen modern japán Gatsby. Alakja egy sajátos megismerésvágy megtestesítője. Információval, technikai lehetőségekkel és pénzzel igyekszik csökkenteni az emberi kapcsolatok bizonytalanságát.
Ebben az értelemben a névtelen festő ellentéte:
Menshiki megfigyel, a festő értelmez.
Menshiki a bizonytalanság megszüntetésére törekszik. A festő fejlődése viszont éppen arra mutat rá, hogy a másik ember teljes kiismerhetetlenségét bizonyos mértékig el kell fogadnunk.
Ezért Menshiki portréjának elkészítése nem egyszerű megbízás, hanem a főhős művészi fejlődésének meghatározó állomása.
4. Amada Tomohiko: művészet és történelmi emlékezet
A regény másik nagy témája a művészet és a történelmi múlt viszonya. Ennek központi figurája Amada Tomohiko, akinek házában az elbeszélő megtalálja a címadó festményt.
A kormányzó halála című kép Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovanni című operájának jelenetét dolgozza fel, ám nyugati történetét tradicionális japán vizuális közegbe helyezi.
A festmény ezzel egy izgalmas kulturális mozgás eredménye:
európai opera → japán festészet → japán regény.
Ugyanakkor Amada Tomohiko történetéhez kapcsolódva a festmény történelmi emlékezet hordozójává is válik. A regény az 1930-as évek Európájának politikai erőszakát, illetve a második világháború ázsiai erőszakának emlékezetét is bekapcsolja elbeszélésébe.
A kép ezért nem csupán esztétikai tárgy. Olyasmit őriz, ami közvetlen elbeszélésként nehezen vagy egyáltalán nem mondható ki.
Itt jelenik meg a regény egyik alapvető tétele: a művészet az emlékezet alternatív formája lehet.
A festmény nem történelmi dokumentum. Nem eseményeket rekonstruál objektív pontossággal, hanem formát ad annak a belső tapasztalatnak, amelyet a történelem erőszaka létrehozott.
5. Akikawa Marie és a megismerés határa
Akikawa Marie a regény egyik legösszetettebb figurája. A serdülő lány alakja mindenekelőtt a még kialakulóban lévő identitáshoz kapcsolódik.
Mind Menshiki, mind a névtelen festő számára különleges jelentősége van, csakhogy egészen más módon. Menshiki bizonyosságra vágyik vele kapcsolatban, míg a festő portrét készít róla. Ez ismét visszavezeti az olvasót a regény egyik alapkérdéséhez:
lehet-e a másik embert úgy megismerni, hogy közben ne saját vágyainkat, félelmeinket és elképzeléseinket vetítsük rá?
Marie alakjának megformálása ugyanakkor a regény recepciójának egyik problematikus pontja lett. A Columbia Journal kritikája általánosabban is ambivalensnek tartotta Murakami nőábrázolását: megfogalmazásuk szerint ezek a figurák egyszerre jelenhetnek meg komplex erőként és szexuális tárgyként.
Ez a probléma nem választható el a regény általános kérdésétől: mi történik akkor, amikor az egyik ember a másik testét vagy személyiségét saját történetének részévé teszi?
6. A Kormányzó: amikor az Idea testet ölt
A kormányzó halála metafizikai rendszerének legszokatlanabb mozzanata akkor következik be, amikor a festmény egyik szereplője kilép az ábrázolásából.
A Kormányzó azonban nem hagyományos szellemfiguraként határozza meg magát. Ideaként lép be a történet valóságába.
A szó filozófiai konnotációja tudatosan többértelmű. Nem lenne helyes minden további nélkül platonikus ideatanra redukálni a figurát. A lényeg inkább az, hogy egy eredetileg absztrakt jelenség érzékelhető formát kap.
A folyamat megfordítja a reprezentáció hagyományos logikáját.
A realista művészetben a mozgás:
valóság → művész → műalkotás.
Murakami Haruki regényében ellenkező irányú folyamat is lehetségessé válik:
műalkotás → Idea → valóság.
A műalkotás így többé nem passzív reprezentáció. A kép képes beavatkozni annak a világnak az ontológiai struktúrájába, amelyben létrejött.
7. Idea és Metafora mint a regény két alapfogalma
A két eredeti kötetcím különös jelentőséget kap ezen a ponton. Az első az Ideát, a második a Metaforát helyezi középpontba.
Az Idea alakot ölt. A Metafora ezzel szemben az egyik jelentéstartományból a másikba történő átvitelt teszi lehetővé.
Ez szinte Murakami Haruki egész fantasztikus poétikájának modelljévé válik.
A gödör metafora.
A föld alatti átjáró metafora.
A festmény metafora.
A Kormányzó Idea.
Csakhogy a murakami világban a metaforák és ideák egy ponton túl megszűnnek „pusztán” figuratívnak lenni. Valóságformáló erővé válnak.
Ezért a regény értelmezésekor terméketlen lenne eldönteni, hogy a fantasztikus történések „valóban” megtörténnek-e, vagy csupán a főhős tudatában zajlanak.
A két állítás nem feltétlenül zárja ki egymást.
8. A zene poétikai szerepe
A zene Murakami Haruki egész életművében fontos szerepet játszik, A kormányzó halálában azonban szokatlanul szoros kapcsolatba kerül a regény metafizikai szerkezetével.
A legfontosabb zenei referencia Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovanni című operája. A címadó Kormányzó az opera egyik kulcsfigurája: ő Donna Anna apja, akit Don Giovanni megöl, majd aki később szoboralakként tér vissza. A regény központi festményének tárgya éppen ez a történet.
Ez azért különösen jelentős, mert az opera és Murakami regénye ugyanazt az alapstruktúrát ismétli:
a halott visszatér.
A múlt tehát nem zárható véglegesen le.
A Don Giovanni ezen túl a vágy, az erőszak, a halál és a felelősség összefüggését is hordozza, vagyis olyan kérdéseket, amelyek a Murakami-regényben is meghatározóak.
A könyv zenei repertoárja azonban nem korlátozódik Mozart művére. A regény zenei világának elemzése más klasszikus és jazz-utalások, köztük Richard Strauss és Thelonious Monk szerepét is kiemeli.
Festészet és zene ugyanakkor eltérő funkciót töltenek be.
A festmény destabilizálja a valóságot, mert átjárót nyit különböző létszintek között. A zene ezzel szemben gyakran ritmust és időbeli rendet teremt.
A különbség a két művészeti forma természetéből is következik. A festmény térbeli és egyszerre látható; a zene időben bontakozik ki. A regény ezt a két tapasztalati formát helyezi egymás mellé.
9. Alászállás, gödör és tudattalan
A föld alatti tér Murakami korábbi műveiben is fontos motívum. A kormányzó halálában a gödör egyszerre fizikai hely és metaforikus átjáró.
Az alászállás ősi narratív séma:
elszakadás → alászállás → próbatétel → visszatérés.
A regényben azonban az alászállás az alkotói folyamat modelljeként is értelmezhető. A művésznek el kell távolodnia a hétköznapi tapasztalattól, hogy olyan belső tartományokat érjen el, amelyek a felszíni racionalitás számára nem hozzáférhetők.
Ebből a szempontból a legnagyobb veszély nem önmagában az alászállás, hanem az, hogy az ember képes-e visszatérni onnan.
A művészet ugyanis csak akkor töltheti be funkcióját, ha a belső tapasztalat valamilyen formában visszahozható a közös világba.
10. A kormányzó halála és az 1Q84
A kormányzó halála különösen termékenyen összevethető Murakami másik monumentális regényével, az 1Q84-gyel. Maga a korabeli recepció is felismerte a két mű közötti rokonságot. A Kirkus Reviews például Marie történetének bizonyos elemeit az 1Q84 labirintusszerű világával hozta összefüggésbe.
Mindkét mű a hétköznapi valóság fokozatos destabilizálódására épül. A különbség az, hogy az 1Q84 ezt sokkal erőteljesebben kozmológiai szinten teszi.
Az 1Q84 emblémája a két Hold.
A kormányzó haláláé a festmény.
Már ebből is érzékelhető a két regény közötti lényeges hangsúlyeltolódás.
Az 1Q84 alapvető kérdése:
milyen világban vagyunk?
A kormányzó haláláé inkább:
hogyan válik érzékelhetővé a valóság láthatatlan rétege?
Az első regény tehát elsősorban ontológiai-kozmológiai, a második esztétikai-ontológiai kérdést állít középpontba.
A természetfeletti közvetítők
Az 1Q84 Little People figurái és A kormányzó halála Ideája között is kapcsolat fedezhető fel. Mindkettő ontológiailag bizonytalan közvetítő a realitás különböző szintjei között.
A különbség azonban lényeges. A Little People világa erőteljesebben kollektív és mitológiai jellegű. A Kormányzó viszont egy konkrét műalkotásból születik meg.
Így a korábbi metafizikai probléma A kormányzó halálában egyre inkább művészetfilozófiai kérdéssé alakul.
Narratív szerkezet
Az 1Q84 párhuzamos történetekből felépülő, több nézőpontot működtető monumentális konstrukció.
A kormányzó halála ehhez képest lényegesen koncentráltabb, mert meghatározóan a névtelen festő első személyű elbeszélésén keresztül tapasztaljuk a világot.
A két regény közötti legfontosabb különbségek összefoglalhatók a következőképpen:
| Szempont | 1Q84 | A kormányzó halála |
|---|---|---|
| Valóságmodell | alternatív világ | a valóság mélyebb rétege |
| Ikonikus motívum | két Hold | festmény |
| Központi művészet | irodalom | festészet |
| Fantasztikus közvetítő | Little People | Idea és Metafora |
| Tér | nagyváros | izolált hegyi környezet |
| Domináns probléma | alternatív valóság, szerelem | művészet, emlékezet, identitás |
| Narráció | több történetszál | koncentrált én-elbeszélés |
Ebben az értelemben A kormányzó halála nem az 1Q84 egyszerű megismétlése, hanem bizonyos metafizikai kérdéseinek esztétikai újrafogalmazása.
11. Kritikai fogadtatás
A kormányzó halála nemzetközi fogadtatása meglehetősen megosztott volt.
A pozitív kritikák elsősorban a regény atmoszféráját, a fantasztikum és hétköznapiság összekapcsolását, valamint művészetfilozófiai dimenzióját értékelték. A Kirkus Reviews „bizarr”, ugyanakkor vonzóan rejtélyes és igényes műnek minősítette, és 2018 legjobb könyvei közé is beválasztotta.
Az Independent recenziója ezzel összefüggésben életműbeli változást is érzékelt: értelmezése szerint az idősebb Murakami Haruki egyre erőteljesebben fordult a középkorúság problémái felé, és A kormányzó halála ennek az érdeklődésnek fontos megnyilvánulása.
Más kritikusok viszont a regény terjedelmét, lassúságát és bizonyos motívumainak ismétlődését kifogásolták. A Harvard Crimson kritikája művészileg ambiciózusnak, de túlságosan hosszúnak ítélte a regényt, és a főszereplő karakterfejlődését is részben statikusnak találta.
Ez a kritikai vita az 1Q84 körül kialakult egyik alapvető értelmezési problémát is felidézi: vajon Murakami Haruki ismétlései és a hétköznapi rutin részletes leírásai hipnotikus narratív ritmust teremtenek, vagy szükségtelenül lelassítják a történetet?
A kormányzó halála esetében az első értelmezés mellett az szólhat, hogy a lassúság maga is része a regény időtapasztalatának. Főzés, zenehallgatás, autózás, festés és várakozás között történik meg a fantasztikum behatolása. A természetfeletti éppen azért válik nyugtalanítóvá, mert teljesen hétköznapi események közé ékelődik.
A mű egy más jellegű recepciós vitát is kiváltott. Hongkongban 2018-ban a kínai nyelvű kiadást „Class II – indecent” kategóriába sorolták, ami felnőttekre korlátozott forgalmazással és figyelmeztető csomagolással járt. A döntés ellen nyilvánosan is tiltakoztak.
12. Összegzés
Murakami Haruki A kormányzó halála című regénye leginkább a művészi reprezentáció nagyszabású vizsgálataként értelmezhető. Bár a mű felhasználja az író jól ismert motívumainak jelentős részét, a hangsúly ezúttal a festészetre, az alkotás folyamatára és a láthatatlan láthatóvá tételének kérdésére kerül.
A történet gondolati szerkezetének fő elemei egymásra épülnek:
veszteség → magány → alászállás → emlékezet → művészi teremtés → visszatérés.
A főhős személyes veszteséggel kezdi történetét. Kivonul addigi életéből, majd egy műalkotáson keresztül olyan valósággal kerül kapcsolatba, amelyben Idea és Metafora átjárót képez a látható és a láthatatlan között. A visszatérés ezért nem egyszerűen fizikai hazatérés, hanem új önazonosság kialakítása.
Az 1Q84-gyel való összehasonlítás különösen világosan mutatja ezt az életműbeli elmozdulást. Az 1Q84 elsősorban azt kérdezi, hogy melyik valóságban élünk. A kormányzó halála ehhez képest azt vizsgálja, hogyan lehet formát adni annak a valóságnak, amely közvetlenül nem látható.
Ez magyarázza a zene és festészet sajátos együttműködését is. Mozart Don Giovannijának Kormányzója előbb zenei-drámai figura, majd festménnyé, Ideává és végül regényszereplővé válik. Egy kulturális alak tehát médiumról médiumra vándorol.
A mozgás szinte a regény egész poétikájának modellje:
zene → kép → Idea → történet.
Ebben az értelemben A kormányzó halála végső tárgya maga a művészi teremtés. Murakami Haruki azt mutatja meg, hogy a művészet nem egyszerűen reprodukálja a már ismert valóságot, hanem olyan tapasztalatoknak képes formát adni, amelyek addig nem rendelkeztek látható vagy kimondható alakkal. Éppen ezért a regény egyik legfontosabb tétje nem annak eldöntése, hogy a Kormányzó, az Idea vagy a metafizikai utazás „valóban” megtörtént-e. Sokkal fontosabb annak felismerése, hogy a művészet és a történet képes valóságossá tenni azt, ami korábban csupán kimondhatatlan emlékként, veszteségként vagy lehetőségként létezett.
Felhasznált primer és szekunder források
Válogatott recepció és szakirodalom
- Haruki Murakami interview: 'When I write fiction I go to weird, secret places in myself'. The Independent, 2018.
- Music in Haruki Murakami’s Novel "Killing Commendatore". Interlude, 2019.
- Killing Commendatore. Kirkus Reviews, 2018.
- ‘Killing Commendatore’: Artistically Masterful But Long-Winded. The Harvard Crimson, 2018.
- Review: Killing Commendatore by Haruki Murakami. Columbia Journal, 2018.
- Killing Commendatore by Haruki Murakami review: A big-hearted new novel from the great Japanese author. The Independent,
- Jonathan Jones: Killing Commendatore. The F. Scott Fitzgerald Review.





